Két győzelem után utaztunk a rájátszás harmadik mérkőzésére Debrecenbe. Az alapszakaszban már találkoztunk velük és két győzelemmel zártunk, a legfontosabb feladat éppen az volt, hogy a lányok ne kényelmesedjenek el, hanem ugyanazzal az energiával játsszanak, amit az utóbbi időben folyamatosan láthattunk tőlük.
Kezdésünk mondhatni a megszokott volt: mi diktáltuk a tempót, mi határoztuk meg a faulthatárt, minden a terveink szerint alakult. Ellenfelünk az első negyed végéhez közeledve 21-9-es állástól keményített be, és onnantól kezdődtek az izgalmak. Többen is fault problémákkal küzdöttek, így a megszokottól eltérő szerkezetekkel is játszottunk.
Ellenfelünk ugyan nem tudott fordítani, de a második félidőben fokozatosan közelítettek. Rengeteg eladott labdával ajándékoztuk meg őket, és védekezésben is több figyelmetlenségi és fegyelmezetlenségi problémánk akadt, így lett körömrágós a végjáték.
Több nagyon jó egyéni teljesítménnyel - minden hibánk ellenére - végig vezetve nyertünk, amiért gratulálok a lányoknak! Fontos, hogy olyan meccsen is tudjuk tartani magunkat a sztenderdjeinkhez, és ekkor is nyolcvan pont fölé jutunk, amikor nem igazán megy a játék. A hibáinkon sokat kell dolgozni, de fontos győzelmet arattunk idegenben.