A szigetszentmiklósi BKG ellen búcsúztatja a naptári évet és az alapszakasz első körét felnőtt férfi együttesünk.
Mi tagadás, amikor a Vasas legyőzésekor mindenki eufóriában úszott a remek játék és a nagy skalp miatt, legrosszabb rémálmunkban sem gondoltuk volna, hogy így december harmadik harmadához közeledve egészen addig a meccsig kell visszanyúlni pozitív emlékért. Márpedig azóta 5 vereség a bajnokságban és 1 a Hepp Kupában – tényleg borzasztó lett a folytatás. Csütörtöki ellenfelünk, a BKG is hasonlóan rossz szériából érkezik: ők négyszer kaptak ki zsinórban, viszont nyertek ellenünk és bejutottak a legjobb nyolc közé a Hepp Kupában. A két csapat pocsék bajnoki formája a tabellán elfoglalt helyezésben is megmutatkozik: a BKG a 9., mi a 11. helyről várjuk a találkozót. Vitán felül áll, hogy a következő hetek, hónapok történéseire is komoly kihatással lesz, hogy kinek a sorozata szakad meg.
Nemrég játszottunk a BKG-vel, úgyhogy ismerjük már őket testközelből is – fogalmazott játékosunk, Góbi Marcell. Mint mondta, a bajnokság és a kupa két különböző sorozat, a két meccsben viszont közös, hogy mindkettőt nyerni kell(ett volna). A cél most is az lenne, hogy a Nagy-ikreket, valamint a BKG külföldi játékosét limitáljuk, és jó védekezéssel lehet esélyünk a győzelemre – avatott be minket a várható taktikába Marci. A kupameccsen a védekezés rendben volt, a támadás és a befejezések viszont nem – emlékezett vissza játékosunk. Hozzátette: a helyzet miatt nincs plusz nyomás a csapaton, a motiváció viszont kettős. Nyerni szeretnének, hiszen ez nemcsak kirántaná a gödörből a társaságot, de lendületet is adhat az alapszakasz második körére.
A találkozó a megszokottól eltérően csütörtökön és fél nyolckor kezdődik az MKOSZ-csarnokban.
Dávid Kornél KA – BKG Príma Akadémia
MKOSZ Edzőközpont, csütörtök 19:30
Pályára lép U21-es csapatunk is. A korosztályos bajnokságban a BKG a középmezőnyben foglal helyet, de csapatunk is egyre többször mutatja meg oroszlánkörmeit, így jó mérkőzés kerekedhet. Sipos Ádám, a csapat játékosa elmondta: „Természetesen mindenkin érződik az év végi fáradtság, de ezt most figyelmen kívül kell hagyni és teljes mértékben a mérkőzésre koncentrálni, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassuk. Nem ismerjük túlzottan az ellenfelet, de a legjobbat próbáljuk kihozni a meccsből.”
Dávid Kornél KA U21 – BKG Príma Akadémia U21
MKOSZ Edzőközpont, péntek 16:30