A hagyományok folytatódnak: az idei esztendőben is közös sétával hívták fel a figyelmet Székesfehérváron a mellrák elleni küzdelemre, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több százan vettek részt a programon.
A szombat délelőtti „Sétáljunk együtt a mellrák ellen!” elnevezésű program ezúttal is széleskörű összefogás keretében valósult meg, melyen a szakma képviselői, a civil szervezetek, a gyógyult betegek és segítőik, valamint a székesfehérvári sportegyesületek tagjai is megjelentek.
A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia U15-ös, lány együttese is részt vett az eseményen. A rendezvény végén az Országalmánál felállított pavilonokban szakemberek adtak tanácsot a mellrákkal kapcsolatban az érdeklődőknek. A Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület Székesfehérvár Önkormányzatával együtt hét esztendővel ezelőtt csatlakozott ahhoz a világméretű kampányhoz, amely a mellrák elleni harcra, továbbá a szűrővizsgálatok szerepére hívja fel a figyelmet. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is több százan vettek részt a nagyszabású eseményen. A séta az Országalmától indult, a programon megjelent több száz ember pedig szimbolikus rózsaszínű léggömbökkel sétált az Alba Plaza, valamint a Hotel Magyar Király érintésével vissza az Országalmáig.
A programhoz csatlakoztak a székesfehérvári sportklubok is, a Fehérvár KC kézilabdázói, a DKKA lányai, a Fehérvár AV19 jégkorongozói, a Videoton FC focistái, a Fehérvár Enthroners amerikai focistái, valamint az ARAK atlétái is. A sétát követően az Országalmánál felállított pavilonokban folyamatos tanácsadással, valamint mammográfiás előjegyzéssel várták az érdeklődőket a szakemberek, akik a mell önvizsgálatáról is részletes tájékoztatást adtak.