Az első negyed kicsit nehezebben indult számunkra, így nem tudtunk nagyobb előnyhöz jutni, de a második negyedben sikerült lendületbe jönnünk, sok labdaszerzéssel könnyű kosarakat dobtunk. Végig vezetve végül könnyű győzelemmel hagytuk el a pályát.
Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, nem lepődtünk meg az ellenfelünk letámadásától és sok könnyű kosarat szerezve nagyobb előnyhöz jutottunk az első negyedben, majd a második negyedben minden ellenkezőjére fordult sajnos sok eladott labdával hagytuk, hogy visszajöjjön az ellenfelünk a mérkőzésbe.
A második félidőt se kezdtük olyan jól, sok hibát követtünk el mind támadásban, mind védekezésben, de az utolsó negyedben sikerült minden erőnket mozgósítanunk és visszajöttünk a mérkőzésbe, majd az utolsó pár percben óriási izgalmakkal, együtt EGY CSAPATKÉNT megnyertük a hétvége legfontosabb mérkőzését.
A hétvége utolsó mérkőzése előtt, már biztos volt az első helyünk a csoportban, így végképp nyomás és teher nélkül, felszabadultan kezdtük a mérkőzést.
Az első félidőben mindössze 10 pontot kaptunk, amiből 6 pont büntetőből született.
A második félidőben pedig megoszlottak mindenki játékpercei és mindenki szépen tudott élni a lehetőséggel, így tökéletesen zártuk a hétvégét és sikerült az egyik kitűzött célunkat elérni ebben a szezonban bejutottunk a legjobb 16-ba.