A kezdés előtt már látszódott a fiúkon, hogy várják a mérkőzést, szeretnének bizonyítani, amit aztán meg is mutattak a mérkőzés során. Jó támadójátékkal, megfelelő labdamozgatással sikerült könnyű dobóhelyzeteket kialakítanunk, viszont védekezésben az első félidőben nem koncentráltunk eléggé, így sok utolsó pillanatos kosarakat kaptunk, vagy a második-harmadik segítések maradtak el.
A második félidőre felkeményedtünk védekezésben is, remekül teljesítettek a fiúk hátul, megvolt az összhang a csapatban, így nehéz dobásokra kényszerítettük az ellenfelet.
Összességében remek mérkőzést játszottunk, bár nem sikerült meglépnünk a Kaposvártól, de végig vezettünk a mérkőzésen.
Nagy gratuláció jár a fiúknak!