A hétvégén, Borsodban rendezik az U11-es lányok záró küzdelmeit, amelyen a DKKA Tigrisek a B-döntőben érdekeltek, a Miskolchoz tartozó, de Felsőzsolca néven induló FVSE Vadmacskák, a győri Nádor Tigrisek és a Pécsi Kosárlabda Akadémia társaságában kezdik meg a küzdelmeket.
– A Nyugat-Magyarországon található együttesek számára bonyolított erőpróbákon szerepeltünk az idényben, a régiós jamboree-n a harmadik helyen végeztünk, ezzel jutottunk a B-döntőbe – mondja Nagy Sándor, a csapat edzője.
– A bajnokság első néhány fordulójában a fiúk és a lányok közösen szerepeltek, együtt versenyeztek, a 8. fordulóban vált külön a mezőny fiúkra és lányokra. A csapatunk öt tagja bizonyított a közelmúltban, Pasaréten rendezett, U12-es döntő során, a hétvégén szereplő lányok több együttesünkből érkeznek, két kollégám is dolgozott a gyerekekkel, Nagy Krisztina, valamint Fekete Csilla. Ezúttal Kruppai Nóra ül mellettem a kispadon.
Nagy Sándor elmondta, legalább egy győzelemre feltétlenül számít, szerinte egy diadalt biztosan aratnak. Igazán jó szereplést majd a következő szezonban vár a lányoktól, ugyanis augusztustól fog a csapat minden tagja együtt gyakorolni. Ezúttal nem maradt elég idő a keret összegyúrására. Ez amolyan kísérleti év, ráadásul a hétvégi riválisok mindegyike ismeretlen, a DKKA Tigrisek még egyik csapattal sem találkoztak.