Leány serdülő A-csapatunk nem jutott országos döntőbe, a huszonegyedik helyen fejezte be a szezont. A lányok ennek ellenére sokat dolgoztak és sokat fejlődtek, és felálltak egy nagyon mély gödörből, amit a B-döntő el nem érése jelentett. Szabó-Horti Dórával beszélgettünk a serdülő csapat szezonjáról.
Ha jól tudom, hamarosan dolgod lesz a KKP keretében.
Igen, augusztus 4-én Szlovéniába utazunk a 2012-es korosztállyal, ahol segédedzőként veszek részt a munkában. Évente nagyjából húsz napot dolgozunk együtt Mészáros Vivivel, akinek Csipkó Barbival mi vagyunk a sedégedzői. Nagyon izgalmas feladat kiválasztani azokat a gyerekeket, akik képviselhetik majd Magyarországot. Ez lesz számukra az első válogatott esemény, először ölthetik magukra a címeres mezt. Szerintem ez minden játékos életében meghatározó pillanat, és nekem is különleges érzés ezt velük együtt átélni. Tizenhat játékossal készülünk majd a torna előtt, közülük választjuk ki a tizenkét fős utazó keretet.
Hogyan értékeled a serdülő csapat szezonját?
Felemás érzéseim vannak. Természetesen mindenki szeretne minél tovább jutni, és úgy gondolom, reális esélyünk volt a B-döntőbe kerülésre. Ez végül nem sikerült, ugyanakkor a lányok fejlődése egyértelműen látható volt. Több helyről is megkaptuk, hogy a játékunk alapján ott lett volna a helyünk a B döntőben. Lehet, hogy ebben szerepe volt a lebonyolításnak, de akár az én rutintalanságomnak is. Edzőként ugyanis végig a játékosok fejlődését tartottam szem előtt. Az volt a legfontosabb számomra, hogy megtanulják azokat az alapokat, amelyekre később építeni tudnak. Nem akartam mindenáron eredményt hajszolni különböző taktikai trükkökkel vagy speciális letámadásokkal. Inkább azt szerettem volna, hogy a serdülőkor végére stabil alapokkal rendelkezzenek. Most úgy érzem, ezt sikerült elérnünk. Az eredmény ugyan elmaradt, de utánpótlásedzőként számomra továbbra is a fejlődés az elsődleges.
Hogyan viselték a lányok, hogy nem sikerült bejutni a B-döntőbe?
Az a bizonyos kora tavaszi forduló mély nyomot hagyott mindenkiben. Volt sírás, csalódottság, és a játékosok egymás között is őszintén kimondták, hogy ennél sokkal többet várnak saját maguktól és egymástól. Ennek egyébként örültem, mert egy csapatban nemcsak az edzőknek kell hatniuk a játékosokra, hanem a nekik is egymásra. Valóban úgy éreztük, hogy a mélypontra kerültünk. Napokig ennek megfelelő volt az edzések hangulata is. Mégis jó volt látni, hogy mennyire fájt nekik ez a kudarc. Nem legyintettek rá, hanem fontos volt számukra. Innen tudtunk elindulni egy nagyon komoly építkezés felé.
Jól reagált a csapat erre a helyzetre?
Szerintem igen. Nyilván nem szerettük volna átélni ezt a csalódást, de utólag azt gondolom, sokat tanultunk belőle. A hozzáállás, az edzésmunka és az intenzitás teljesen megváltozott. A lányok rengeteget dolgoztak, és ettől kezdve folyamatosan fejlődtünk.
Ti, Lillával, edzőként hogyan éltétek meg ezt az időszakot?
Nem volt egyszerű. Lillával nagyon hasonlóan gondolkodunk a kosárlabdáról, és ugyanúgy megviselt bennünket, hogy nem sikerült elérni a kitűzött célt. A szezon végére azonban büszkék voltunk a lányokra. Bár az eredmény nem tükrözte teljesen a befektetett munkát, jó érzés volt végigkísérni ezt a fejlődési folyamatot.
Miben léptek előre a legtöbbet a lányok?
A legnagyobb fejlődést mentálisan látom. Korábban sokszor előfordult, hogy már a bemelegítés alatt megijedtek egy magasabb vagy erősebb ellenféltől, és ez alaposan rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Azóta megtanulták, hogy attól még, hogy valaki papíron jobb náluk, ugyanúgy bele kell állni a mérkőzésbe, küzdeni kell, és a vereségből is lehet tanulni. Ez nemcsak a kosárlabdában, hanem az életben is fontos szemlélet. Úgy érzem, ezt a szezon végére nagyon szépen megértették.
Van olyan játékos ebben a csapatban, aki eljuthat a profi felnőtt kosárlabdáig?
Ezt most még nem igazán lehet megmondani. Tizenhárom-tizennégy évesen még rengeteget változnak a gyerekek, testileg és mentálisan is. Sokakat a felvételi, az iskolaváltás is megterhelt ebben az évben. Azt gondolom, két év múlva már sokkal tisztábban lehet majd látni, kiből mi válhat. Az viszont biztos, hogy vannak olyan játékosaink, akik rendkívül alázatosak, nagyon sok munkát tesznek bele, és kiváló a hozzáállásuk. Élsportolóként ez az egyik legfontosabb alap, és ebben többen is példát mutatnak.
Mit adott neked edzőként ez az év, és mi vár rád a következő szezonban?
Én ezt nemcsak egy évnek, hanem egy közös, kétéves időszaknak tekintem. Nagyon megszerettem ezeket a lányokat, remek személyiségek alkotják ezt a csapatot. Rengeteg közös munka van mögöttünk, és óriási fejlődésen mentek keresztül. Nagyon bízom benne, hogy egy-két éven belül ennek az eredménye már nemcsak a játékukon, hanem az elért eredményekben is egyértelműen megmutatkozik. Őszintén sajnálom, hogy a következő szezonban már nem dolgozhatok velük együtt, de természetesen maradok az Akadémián, így továbbra is figyelni fogom a fejlődésüket.
Fotók: Schwanner Róbert, Zölei Fanni
