Női B-csoportos csapatunk felnőtt a feladathoz, de a több extra teljesítményt felvonultató DVTK nyerte a negyeddöntőt.
Sokkal jobban kezdtük a találkozót, mint októberben a bajnoki alapszakasz itteni mérkőzését. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, és hosszabb-rövidebb időszakokban a vezetést is átvettük. Hazai oldalon főleg Vég-Dudás semlegesítése okozott problémát, nálunk pedig Laufer Gabi remekelt. A pontgazdag első negyedet végül a DVTK nyerte 24-20-ra. A folytatás is szoros meccset hozott, a 12. percben ismét nálunk volt az előny (24-27) Drávecz 2+1-es akciójánál. A negyed közepén a hazaiak léptek meg (16. perc, 40-33), de hétnél nem volt nagyobb az előnyük, sőt, a Varga-Laufer duó a nagyszünet előtt ki is egyenlített. A félidőben 46-42 volt az állás.
Rosszul indult számunkra a harmadik tíz perc: Oláh, Toman és Vég-Dudás kosaraival meglépett a Diósgyőr (23. perc, 57-46). Ez volt az első rosszabb periódusunk a mérkőzésen, és bár a negyed további részében megint egyenlő erők küzdöttek a pályán, ezt a tíz pont körüli deficitet végig magunk előtt görgettük. Vég-Dudás szállította a pontokat és a lepattanókat is a piros-fehéreknek, akik 71-57-re vezettek a záró tíz perc előtt. Lányaink nem adták fel, és a fokozatosan tüntették el a különbséget. A 35. percben Frindt Niki pontjaival 76-71 állt a táblán, amikor Vég-Dudás jött ismét a hazaiak segítségére. A 38. percre fordulva Tózer Nemes hármasával dőlt el a mérkőzés (85-72). A vége 92-74 lett. Mindent beleadtunk, de a DVTK jobbnak bizonyult. Mindent beleadtunk, de a DVTK jobbnak bizonyult. Mindettől függetlenül olyan csapattal játszottak idegenben sokáig nyílt és szoros meccset, amelynek tagjai között felnőtt (!) válogatott kerettag is van, és kezdő ötösük az A-csoportban, sőt, az Euroligában is értékes játékpercekhez jut. Ez pedig elismerést érdemel.
Csapatunkból Laufer Gabi (28 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 30 VAL) és Drávecz Boró (6 pont, 7 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 19 VAL) nyújtotta a legjobb teljesítményt. Ellenfelünknél Vég-Dudás 48, Aho Tyra 34, Toman Petra pedig 32 VAL-ig jutott.
A lányok vasárnap délután a fővárosban szerepelnek a Törekvés otthonában, aztán ismét megmérkőznek a DVTK U23-mal – immár hazai pályán, bajnoki meccsen.
DVTK U23 – Dávid Kornél KA 91-74 (24-20, 22-22, 25-15, 20-17)
Miskolc, DVTK Aréna, v.: Domán, Marton
DKKA: Varga S. 19, Frindt N. 7/3, Szücs Li. 2, Laufer G. 28/9, Papp L. 2
Csere: Szücs Lu. 8/6, Drávecz B. 6, Dávid M. 2 (Kötő L., Vas V.)
Szentpáli Gergő: A vereség ellenére nem vagyok elégedetlen. Értékes mérkőzést játszottunk az eddig veretlen DVTK ellen, 35 percig nyílt volt a mérkőzés. Küzdöttünk végig, számomra ez volt a legfontosabb. Ilyen kvalitású ellenfél ellen tudunk a legtöbbet fejlődni. Nemsokára újra találkozunk velük, végre hazai pályán, a mai hibákat javítva még szorosabb mérkőzést várok, mindent meg fogunk tenni a győzelemért.
Címlapfotó: DVTK