Már a hét elején sejteni lehetett, hogy teljes csapattal nem tudunk kiállni, hisz egyre többen betegek lettek-de azért bíztam benne, hogy létszámilag megleszünk!
Sajnos vasárnapra már csak 6 egészséges játékosa maradt a Tigriseknek, akik amíg bírták, küzdöttek a fagyos csarnokban (kb. 16 fokban)!
Mindenki játszott, hajtott-de látszódott rajtuk, hogy egyre jobban fáradnak, hogy nem szoktak hozzá ennyi játékidőhöz, és valljuk be, a jéghideg kezükkel sem volt könnyű megfogni, eldobni...a labdát!
Ennek ellenére úgy gondolom, hogy helytálltak a lányok!
Nem elég, hogy az 1. meccsen már lejátszották a lányok a 2 meccsnyi idejüket, egyből folytatniuk is kellett a Darazsak ellen a játékot.
Az 1.negyedben még bírtuk az iramot, de aztán győzött a "fáradtság".
Azért most sem volt hiány a próbálkozásokból, a küzdésekből, de most ennyire futotta!
Voltak most is eladott labdák, "elfelejtett" védekezések, de sok szép megoldás is,így összességében-az eddigi 4 fordulóban-ügyesen játszottak a "kistigrisek", csakis dicsérni tudom őket!
Csak így tovább!