Sajnos nem sikerült élni a nagy lehetőséggel, hogy teljes mértékben hazai pályán igazoljuk, hogy a régiós döntőben is eredményesen tudunk szerepelni. Felejthető és nagyon gyenge sok technikai hibával, figyelmetlen és pontatlan játékkal egy csapat ellen sem lehet jó eredményt elérni.
A Szekszárdiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést és játszhatták a döntőt. Pozitívum, hogy a félidei büntetőt 10-en is bedobták, ezzel csökkentve a már kialakult jelentős különbséget. Sajnos a 3. negyedben végleg elment a mérkőzés , mivel csak 2 pontot sikerült szerezni!
A 4. negyedben már jobban ment a játék, de ez már csak arra volt elég, hogy igaz megnyerve a negyedet, csökkentsük a pontkülönbséget.
A vesztesek csatájában 4.-ik alkalommal csaptunk össze az Ördögökkel. Az első negyedben sem volt jobb a játékunk, sok volt a pontatlanság, az erőlködés, rossz védekezés.
A 2. negyedben már javult az eredményesség, így sikerült megfordítani a mérkőzést, sőt 1 ponttal a büntető párbajt is sikerült megnyerni. A 3.negyedben aztán sikerült megint figyelmetlenül és pontatlanul játszani, aminek eredményeképpen az Ördögök vérszemet kaptak és megérdemelten meg is nyerték a negyedet.
A 4. negyedben végre felismerhető volt az a játék amit egész évben próbáltunk megtanulni, gyakorolni és sikerült a végére nagy arányú biztos győzelemmel a régiós döntő 3. helyét megszerezni. A győzelem mellett pozitívum, hogy 10-en is szereztek pontot, pontokat.
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is a Vezérek csapata érte el a legjobb eredményt a DKKAU11es csapatai közül.
Gratulálok a csapatnak! Hajrá VEZÉREK!