Országos siker

Kadet fiú csapatunk túl van első 2019-2020-as bajnoki erőfelmérőjén. A nemzeti U16-os bajnokság első fordulójában a Vasas Akadémia érkezett Fehérvárra, az aligátorok pedig haraptak.

Na nem végig, az elején nyugodtabban csordogáló vasárnapi találkozó igen heves vérmérsékletű lett a lefújás előtti percekre. Hegedüs Péter tanítványai azonban tökéletesen vették az akadályt, hiába volt a fővárosiaknak hatpontos előnye a nagyszünetben, végig uralt negyedik negyeddel behúztuk a szezonnyitót.

Védekezésben egyértelműen a záró etapra értük el a megfelelő hőfokot, sikeres mezőnykosara percekig nem is volt a Vasasnak, míg a túloldalon Szalczgruber Ádám vezetésével záporoztak a 2+1-es akciók. A nyolc ponttal megnyert utolsó szakasszal megérdemelten húztuk be az első győzelmet.

Hegedüs Péter:

„A srácok bebizonyították, hogy ha eléggé koncentrálnak, és ott van a fejük is a pályán, akkor szinte bármire képesek lehetnek.”

Végeredmény:

Dávid Kornél KA Alligators – Vasas Akadémia 77-73 (17-16, 17-24, 17-15, 26-18)

Pontszerzőink:

Szalczgruber Ádám 28 pont, Simon Benedek 18 pont, Kertész Dávid 15 pont, Bata Olivér 4 pont, Újhelyi Adrián 4 pont / Endl Levente 4 pont, Barthalos András 4 pont

Folytatás vasárnap a Kecskemét ellen, ugyancsak itthon, Székesfehérváron.

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS