Azt hittem az előbb leírtakat sikerül felfognunk a két mérkőzés között, de sajnos nem így lett.
Kicsivel többet adtak azok az emberek akikkel probléma volt, de 2 jó dolog után hátra dőltünk, majd csináltunk legalább ugyanannyi vagy több rosszat.
Ezt kellett ellensúlyozni a csapat legalább küzdeni hajlandó felének, csak sajnos annak tudatában hogy nincs más aki átvegye a stafétát, így ez rengeteg energiát felemésztett.
Majdnem 20 pontos hátrányból dolgozta vissza magát a mag a második félidőben, Roszel István emberfeletti fizikai teljesítményével és 19 pontjával (mind a 3. és 4. negyedben) a hátán vitte a csapatot. 60-58 nál 2 büntetővel ki is egyenlített.
Majd az ellenfél egy középtávolival megszerezte a 2 pontos vezetést, amire mi már nem tudtunk kosárral válaszolni 3 másodpercel a lefújás előtt.
Kikaptunk 2 pontal attól a csapattól, akit kevesebb mint 1 hónapja csapatként, ugyan gyenge játékkal de hajtással megvertünk 26 pontal. Ez nem veszi el az ellenfél érdemét, nagyot küzdöttek és megérdemelten nyertek.
Mérhetetlenül csalódott vagyok, nehéz felfognom hogy hogyan építheti le valaki az Önmagáról felépített képet, hagyhatja cserben a társait akik a padon bíztatják, illetve várja azt hogy eredményes, boldog legyen úgy hogy félig tette oda magát.
Sajnálom, azokat a játékosaimat akik kitették a szívüket lelküket a pályára edzésen és azon kívül, majd a saját csapattársaik egója miatt veszítik el a mérkőzést.