DKKA

Rangadó vár junior fiú együttesünkre

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Veretlenek csapatok játszanak egymás ellen a MAFC-DKKA mérkőzésen. Nehéz idegenbeli túra vár a kadett lányokra és fiúkra. Hazai pályán játszanak a serdülő fiúk.

A junior fiú csapat szombaton ebéd előtt a fővárosban, a MAFC otthonában szerepel. A három meccsen három győzelmet és csaknem 100 pontnyi kosártöbbletet szállító fiatalok minden bizonnyal a C-csoport (másik) legerősebb csapatával játszanak az Őrmezei Általános Iskola tornatermében. A budapesti együttes 19 ponttal nyert a Kaszásokat vendégül látva, majd hatalmas verést mért az Alba Fehérvárra. Csoportrangadóra van tehát kilátás.

Gáll Dominik vezetőedző azt emelte ki, hogy amennyiben ez a két csapat végez a csoport élén, akkor továbbvisszük az egymás elleni eredményeket, azaz akár a későbbiekben is lehet jelentősége a szombat délelőtti találkozónak. Éppen ezért már a következő körre előre gondolkodva is rendkívül fontos ez a találkozó.

MAFC – Dávid Kornél KA

Budapest, Őrmezei Ált. Isk., szombat 11:00

Kadett lányaink már pénteken pályára lépnek a soron következő fordulóban, és idegenbe, Bajára látogatnak. A Bács-Kiskun vármegyei csapatnak már van győzelme a főtáblán, a 2. fordulóban a Kiss Lenke KA-t idegenben győzték le egy kiélezett, egylabdás mérkőzésen.

Nálunk még várat magára az első siker – remélhetőleg már csak péntekig. A lányok a héten média napon vettek részt (az M4 Sport utánpótlás magazinja készített interjút Milis Lillával és Keller Lucával, valamint Kovács Dávid vezetőedzővel), valamint szerdán edzőmérkőzést játszottak a junior leány csapattal.

Kovács Dávid vezetőedző elmondta: sokat dolgoztak játékosaink a héten, és az edzőmeccs is jól sikerült, hiszen a komfortzónájukon kívül is kipróbálhatták magukat. A lányok egyértelműen előreléptek a támadólepattanók szedésében, illetve agresszivitásban.

Bajai NKK – Dávid Kornél KA

Baja, péntek 16:30

Kadett fiú csapatunk jó előjelekkel készül a következő összecsapására, hiszen a hétvégén megszerezte első főtáblás sikerét a Sopron legyőzésével. Most bitang nehéz feladat vár a srácokra, hiszen Debrecenbe látogatnak, a DEAC akadémiájához. A főtábla B-csoportjában a hajdúságiak jelenleg 2-1-es mérleggel a 3. helyet foglalják el, erre a mérkőzésre viszont vereséggel érkeznek: Oroszlányban kaptak ki legutóbb.

Blahó Barnabás szerint majdhogynem tökéletes játékra lesz szükség a győzelmi esélyekhez. A kadettek vezetőedzője elmondta: a múlt héten elindult a csapat egy jó úton, amit folytatni kellene. A mostani ellenfél hasonlóan agresszív és erős csapat, mint a Vasas és a Honvéd, így ezekhez a mérkőzésekhez képest vár előrelépést.

DEAC KA – Dávid Kornél KA

Debrecen, vasárnap 15:00

Kadett B-csapatunk kedden 80-64-re győzött a heti első mérkőzésén, péntek este pedig Oroszlányban folytatja a regionális bajnokságot.

MVM-OSE Lions U16/B – Dávid Kornél KA/B

Oroszlány, péntek 18:00

Megkezdődik a Középház Nyugati csoport meccsdömpingje serdülő fiú A-csapatunk számára. A többiek már szeptember végén pályára léptek – Nagy Tamás csapata ekkor szabadnapos volt. A középházból kiemelkedhet a Soproni Sportiskola, akik papíron erős csoportból érkeztek jó pozícióból. A fiúk minialapozással és sok fizikai feladattal készültek a selejtező óta, de játszottak egy egál edzőmeccset is a kifejezetten erősnek számító MAFC ellen.

Nagy Tamás szerint a cél a régió 3. helyének megszerzése, amivel a DKKA bekerülhetne a legjobb 16 közé, és országos döntőt játszhatna tavasszal. Vezetőedzőnk az Oroszlány ellen győzelmet, a Sopron ellen pedig tisztes helytállást vár, amire építkezve később minél több győzelem összejöhet.

A DKKA mérkőzései (MKOSZ-csarnok, vasárnap):

10:30 Dávid Kornél KA – MVM-OSE Lions

17:15 Soproni SI KA SKC – Dávid Kornél KA

Háromcsapatos kupára utazik a hétvégén gyermek A-csapatunk, az Alligators. A Kiváló Kölykök Kupáján az alapvető cél, hogy a gyerekek minél több mérkőzést játsszanak, és régión kívül is megméressék magukat az országos elit együttesekkel.

Kiváló Kölykök Kupája (Jászberény, vasárnap)

11:00 MAFC – DKKA Alligators

12:30 DKKA Alligators – Lehel Kosársuli