Remek hangulatú évzáró

A korábbi esztendők gyakorlatának megfelelően, jó hangulatú, sportos összejövetellel zárta a 2014-es esztendőt a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Kétszáz nebuló vett részt játékos sorversenyeken, valamint az edzők elleni, barátságos összecsapásokon.

 

Először az U11-es és U12-es együttes tagjai bizonyíthatták ügyességüket, rátermettségüket a sorversenyeken. Tíz együttes mérte össze erejét, a győztes csoport tagjait csokival jutalmazták a DKKA vezetői. Aztán az edzők elleni kosármeccsek következtek, a bajnokikon megszokott koreográfia szerint, tízperces negyedekkel. A pontokat számlálták ugyan, ám ezúttal nem az eredmény, hanem a közös sportolás és a kiváló hangulat volt a fontos. Vegyes, tehát fiúkból és lányokból álló csapatok mérték össze erejüket a szakvezetőkkel, először a tinik, majd a serdülők, a kadetek, végül a juniorok léptek parkettre.

Az akadémia kétszáz növendéke búcsúztatta az esztendőt, nem pusztán a játéktéren volt telt ház, a lelátón is sokan foglaltak helyet, családtagok, rokonok, ismerősök buzdították a fiatalokat. A mérkőzések lefújása után Matus Gábor, a DKKA sportigazgatója köszöntötte az utánpótlás képviselőt, kellemes ünnepeket kívánt mindenkinek. Gratulált a mögöttünk hagyott fél szezon eredményekhez, valamint sok sikert kívánt a folytatáshoz. A növendékek egy díszes kiadványt is átvehettek, amely az Székesfehérvári, majd Alba Regia Építők Sport klub elmúlt 50 évét és az akkoriban Albacomp néven sikeres, jelenleg TLI Alba Fehérvárként szereplő felnőtt együttes első bajnoki és kupagyőzelmét dolgozza fel.

Kattints a részletekért!

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.