Remek hangulatú évzáró a Bregyóban

Petz Gábor

Botos Péter

A korábbi évekkel ellentétben, ezúttal nem a Gáz utcai sportcsarnokban, hanem szabadtéren, a Bregyó közben található Regionális Atlétikai Centrumban tartotta közös, szezonzáró rendezvényét a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia és az Alba Fehérvár utánpótlása.  A szervezési feladatokat Antal Balázs, Nagy Krisztina, Farkas Sándor vállalta magára, az akadémia ügyvezető igazgatójával, Matus Gáborral egyeztetve alakult ki a végleges menetrend, ifjú sportolóink remek hangulatban zárták a 2016-17-es iskolai, valamint kosaras szezont.

A sportos programokat Nagy Krisztina, az U12-es Vadmacskák és Tigrisek edzője irányította.

– Nagyon sok segítséget kaptam Antal Balázstól, vele raktuk össze a programot, valamint a az edzőkollégák, a gyerekek és a családtagok is partnerek voltak mindenben – mondta Nagy Krisztina. – A tavaly decemberi évzárón már együtt ünnepelt a DKKA és az Alba Fehérvár utánpótlása, nem volt ez másként ezúttal sem, 650 gyerek vett részt a Bregyó közben tartott rendezvényen. Úgy gondoltuk, a nyár eleji összejövetelt érdemes kivinni a szabadba, jól döntöttünk. Fél éve az U14-től lefele mindegyik együttes kapott felnőtt játékost, az első csapat játékosai nagyon lelkesek voltak, a láb alatt bújástól kezdte az összes feladatot végrehajtották a gyerekekkel. A 14 éven felüli korosztályok nehezményezték is, hogy nem szerepelhettek közösen az Alba Fehérvár első csapatának sportolóival. A tavaly decemberi évzáró után feltétlenül újítani szerettünk volna, mivel az atlétikai centrumban vannak kosárpályák, palánkok, logikus volt a választásunk. Valamint a szomszédos, füves területet is birtokba vettük, ott a partizán, azaz kidobós játékra került sor, valamint ügyességi versenyekre, különböző nehézségi fokozatú állomásokkal. A kosárpályán büntetődobó versenyre, valamint streetball csatára kerül sor, utóbbi meccsekbe a szülők is beszálltak. Az U11-es korosztálytól kezdve mindenki bizonyíthatta képességeit.

A nyárias időben tartott rendezvény záró felvonását Mészáros Attila alpolgármester nyitotta meg, aki gratulált az idei szerepléshez, kiemelte, a város vezetésének nem csak az élsport, hanem az utánpótlás nevelés is fontos, ez nem lesz másként az elkövetkező években sem. Dávid László, a Dávid Kornél Kosárlabda Alapítvány kuratóriumának elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd átadta a mikrofont fiának, Dávid Kornélnak, a DKKA alapítójának és névadójának. A díjak átadása során külön köszöntötték a veretlenül bajnoki címet szerző fiú kadett együttest, valamint a szakmai stáb tagjait, Peresztegi Nagy Ákos vezetőedzőt, Kálmán Tamás másodedzőt és Bartha István masszőrt.

Az edzők értékelése alapján kitüntették az összes utánpótlás együttes legtöbbet fejlődött játékosát, valamint megválasztották a legjobban tanuló és sportoló nebulót. A fiúknál Lukács Norbert, a lányoknál Balsay Dalma részesült elismerésben. Matus Gábor ügyvezető megköszönte a szponzorok támogatását, támogatói okleveleket adott át. Az ügyvezető zárta a rendezvény hivatalos részét, a nyárra jó pihenést kívánt sportolóinknak és szüleiknek.  

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS