Sima győzelem férfi vonalon az NKA Universitas Pécs II. ellen

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Tizenkilenc sikernél tart az alapszakasz hajrájára kanyarodva a Dzunic-legénység.

Több visszatérő játékost köszönthettünk a meccskeretben, és csapatunk már az első percekben megmutatta, hogy miért vezeti a Zöld csoportot (6. perc, 14-4). Ráadásul igazi csapatmunka volt ez, hiszen az első negyed végéig nem kevesebb, mint 9 játékosunk is dobott kosarat. A folytatásban visszaesett a kosártermés, de még így is tovább nyílt a két csapat közti olló (13. perc, 32-14). A félidő hajrájára magára talált a vendégegyüttes (17. perc, 32-20), de egy Szabó Zsolt vezette 8-2-es sorozattal véget vetettünk a felzárkózásnak.

Az első félidőben nem tudtuk kialakítani a húszpontos különbséget, a fordulás után azonban igen: Szalczgruber Ádám hármasa után 48-26-ra vezettünk a 23. percben. Ez a kosár ráadásul egy 12-0-ás sorozatot kezdett meg; legközelebb 57-26 után kaptunk kosarat. Harmincpontos előny birtokában egy pillanatig nem kellett izgulni, és még az is belefért, hogy az NKA Pécs megnyerte az utolsó tíz percet. A vége magabiztos, 87-58-as DKKA-siker lett.

Együttesünkben tizenkét pályára lépő és tizenegy kosárszerző volt, ráadásul tizenegy játékosunk legalább tíz percet töltött a pályán. Ennek megfelelően szépen megoszlottak a terhek. A két legjobb mutatót Szabó Zsolt (12 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 29 VAL) és Somogyfoki Péter (8 pont, 9 lepattanó, 20 VAL) hozta.

Dávid Kornél KA – NKA Universitas Pécs II. 87-58 (25-11, 15-11, 29-16, 18-20)

MKOSZ Edzőközpont, v.: Kapusi, Földesi, Magyari (Hoffmann)

DKKA: Tóth P. 4, Simon B. 5, Molnár D. 15/9, Keller V. 4, Kis R. 7/3

Csere: Szabó Zs. 12, Somogyfoki P. 8, Szalczgruber Á. 10/6, Kuttor G. 12, Somogyfoki Sz. 4, Büki B., Denk N. 6

Dzunic Branislav értékelése:

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS