Felnőtt női csapatunk a dobogó harmadik fokán álló Sportdarázs-SMAFC-ot fogadja csütörtök este.
Rövid felkészülési idő után újabb mérkőzés vár a Szentpáli Gergő és Kovács Dávid vezette női amatőr csapatunkra. A dobogó második helyén álló együttesünk az egy pozícióval alattunk tanyázó Sopront látja vendégül az MKOSZ-csarnokban. Varga Sáráék vasárnap imponáló magabiztossággal már az első félidőben eldöntötték a MAFC elleni fővárosi meccset, majd a hétfői pihenőnap után kedden és szerdán a Sportdarázsra készültek. Egy újabb olyan találkozó jön, ami érdemi befolyással lehet az alapszakasz végeredményére.
A Sportdarázs-SMAFC a Sopron Basket utánpótlás bázisára épül, ennek megfelelően a játékoskeretben ott találjuk az összes nyári nagy soproni fogást (Toman Dóra, Toman Réka, Sinka-Pálinkás Szofi, Gergő Janka, Jovana Jevtovic), valamint az évek óta darázs Janzsó Alízt, Völgyi Lilit és Kókai Patríciát is. Radulovic Srdan tanítványai a MAFC otthonában és a DVTK elleni hazain maradtak eddig alul, emellett öt győzelmük van.
Nyilván befolyásolhatja az esélyeket, hogy pontosan kikkel érkezik a Sportdarázs, de szakvezetőnk a legerősebb keretre számít. Szentpáli Gergő elmondta, hogy Kovács Dáviddal együtt kielemezték a Sopron játékát, és megkeresték a gyenge pontokat. A kulcs viszont azon lesz, hogy meg tudjuk-e ismételni a vasárnapi első húsz percben mutatott extra védekezést. Ha ez sikerül, akkor lehet esély az újabb győzelemre.
A mérkőzés csütörtökön 17 órakor kezdődik. A nagyszünetben Akadémiánk október hónap játékosait köszöntjük.
Dávid Kornél KA – Sportdarázs-SMAFC
MKOSZ Edzőközpont, csütörtök 17:00