A hétközi kecskeméti túránk után szerettünk volna sokkal jobb játékkal előrukkolni egy velünk hasonló képességű csapat ellen.
A lányok álomszerűen kezdtek, minden utasítást betartottak, jó volt nézni az első negyed ellenállhatatlan kosárlabdáját. A második negyedben már kapaszkodott a PVSK de még mindig mi diktáltuk a játék iramát és félidőben is még előnnyel pihenhettünk.
Fordulást követően fokozatosan alakult át a játék képe. A harmadik negyed közepétől kerültünk gödörbe, amiből próbáltunk kievickélni, de az ellenfél érezhetően ritmusba jött agresszívabb védekezésével, hibáinkkal pedig egyre mélyebbre kerültünk.
Büszke vagyok a lányokra az elvégzett munkáért, és hogy volt tartásuk a legvégén is még utolsó csepp energiáikat mozgósítani, sajnálom hogy nem lett győzelem a jutalmuk. Meg kell tanulnunk negyven percen keresztül saját játékunkhoz ragaszkodni, nem lehet kiengedni, nem engedhetjük hogy az ellenfél keményebb legyen (lásd faultok használata a harmadik negyedben). A sok hiba ellenére is pozitívnak kell maradnunk, mert jó látni ahogy beérik az elmúlt lassan fél év munkája.
