A DVTK elleni vereséget, majd a kalandos Hepp Kupa-továbbjutást követően újra hazai pályán szerepelt felnőtt női együttesünk. A hetek óta maródi Laufer Gabriella mellett betegség miatt Dávid Mia is kénytelen volt kihagyni a mérkőzést. A pécsiek sem érkeztek teljes kerettel. Már az első negyedben jelentős előnyt építettünk ki, főként Varga Sára pontjainak köszönhetően. Hátul is jól működött a csapat, mindössze öt pontot engedélyezett a Pécsnek. Sikerült a második negyedet is magabiztosan nyerni, és két pont híján hússzal vezettünk a félidőben.
A 34-16-ról kezdődő harmadik negyedben aztán még egyet szorítottunk a védekezésünkön, és végleg eldöntöttük az összecsapást. Sok pontot szereztek a lányok gyorsindításból, Papp Lilla is eddigi legjobbját hozta a körtében. 49-18-nál már a harmincat is átlépte a különbség. Az is belefért, hogy az utolsó tíz percre egy kicsit kiengedjen a csapat. Monics Dorka triplával beköszönve szerezte meg idénybeli első pontjait, és minden hadra fogható játékosunk kapott lehetőséget. A vége 68-43-as győzelem lett.
Szentpáli Gergő csapata jövő pénteken ismét pécsi csapattal találkozik: a Mecsek-PVSK U23 vendége lesz Baranya vármegyében.
Dávid Kornél KA – NKA Universitas Pécs II. 68-43 (15-5, 19-11, 18-4, 16-23)
DKKA: Frindt N. 13/3, Kötő L. 9, Szücs Li. 6, Varga S. 16, Drávecz B. 5
Csere: Szücs Lu. 2, Papp L. 14, Vas B., Monics D. 3/3. Vas V., Németh E.
Szentpáli Gergő és Papp Lilla értékelése: