A tavalyi szezonban Tiringer László kapta Akadémiánkon Az Év Edzője díjat. „Laci bácsi” az alacsonyabb korosztályokban dolgozik eredményesen, a díjat pedig a kenguru és az Alligators gyermek csapatával elért eredményéért érdemelte ki. A DKKA rutinos nevelőedzőjével beszélgettünk.
Hol helyezkedik el Az Év Edzője díj az edzői pályafutásodban? Volt már korábban részed hasonló elismerésben?
Kaptam már különböző díjakat a munkám során, és természetesen mindig fontos az ember számára a pozitív visszajelzés, így ennek az elismerésnek is nagyon örülök. Ugyanakkor én ezt elsősorban egy hosszú távú folyamat eredményeként fogom fel. Az utánpótlásban a pillanatnyi eredményesség nagyon sok mindentől függ. Sokkal fontosabbnak tartom a hosszú távú, következetes munkát, ami az én felfogásom szerint egy utánpótlásedző egyik legfontosabb ismérve. Remélem, hogy ez az elismerés ennek a munkának is szól.
Mióta dolgozol a DKKA-nál, és milyen út vezetett idáig?
Ha jól emlékszem, huszonhat éve vagyok az Akadémiánál, gyakorlatilag ugyanennyi ideje edzősködöm itt. Már szinte az induláskor jelen voltam: talán egy-két hónappal a kezdetek után csatlakoztam a stábhoz, és azóta folyamatosan részt veszek a szakmai munkában. Az előkészítő korosztályoktól kezdve dolgoztam a gyerekekkel, később pedig a Kosárpalánta programba is bekapcsolódtam. Az óvodás kortól indulva az U10-es, U12-es, egy időben pedig az U14-es korosztályban is dolgoztam. Hosszabb ideje elsősorban U12-ig foglalkozom a játékosokkal.
Ez idő alatt rengeteg szép eredményt értünk el. Sok országos döntőben szerepeltünk, és országos bajnoki címet is nyertünk. Én azonban nem feltétlenül bajnoki címekben mérem a munkánkat. Természetesen, ha egy adott korosztályban benne van a jó eredmény lehetősége, szeretnénk azt kihozni belőlük. De ha egy csapat a tudásának megfelelően teljesít, és olyan alapokat tudunk adni a játékosoknak, amelyekre az idősebb korosztályok edzői később építeni tudnak, az számomra mindig elégedettségre ad okot.
Ha már az eredményeknél tartunk: hogyan értékeled a tavalyi csapat szereplését és a B-döntőt? Sikerült kihozni belőlük a maximumot?
Utólag azt mondom, hogy ha egy-két mérkőzés másképp alakul, talán előrébb is juthattunk volna. Egy utánpótláscsapat fejlődése azonban soha nem egy folyamatosan emelkedő görbe. Vannak benne platók és visszaesések is. Nálunk is volt egy ilyen időszak, és egy-két forduló végül meghatározta, hogy már csak a B-döntő lehetett a cél. Ha azok a mérkőzések másképp alakulnak, talán még az A-döntő is elérhető lett volna.
Ismerve az A- és a B-döntő mezőnyét, illetve más egyesületek edzőinek visszajelzéseit is, azt gondolom, hogy ez egy jó és képzett csapat. Összességében nagyjából ott végeztünk, ahol a helyünk volt. Lehetett volna egy-két helyezéssel jobb az eredmény, de számomra továbbra sem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a gyerekek ki tudják hozni magukból azt, ami bennük van, és rendelkezzenek azokkal az alapokkal, amelyekre később építhetnek. Úgy érzem, ennél a csapatnál ez megvan.
Hol tart ez a csapat jelenleg az ország legjobbjaihoz képest?
Jól képzett csapatról beszélünk, amelyben nagyon egységes a játékosok tudásszintje. Sok ügyes, képzett gyerek van közöttük. Szerkezetileg még lehetne jobb a csapat, de ebben az életkorban ez folyamatosan változik. Vannak jó adottságú játékosaink, akik még sokat nőhetnek és fejlődhetnek. Az idősebb korosztályokban ráadásul a szabályrendszer is változik, így egészen más körülmények között kell majd megvívniuk a mérkőzéseket. Van egy-két csapat, amely jelenleg kiemelkedik a mezőnyből és előttünk jár, de azt gondolom, hogy két év múlva, amikor ez a társaság az U14-es korosztály idősebb évfolyama lesz, mindenképpen lehet esélye az A-döntőre.
Mennyire tudja az Akadémia szakmai stábja megadni a gyerekeknek azt a modern kosárlabda-szemléletet, amelyben fontos a gyors játék, a gyors döntéshozatal és az agresszív védekezés?
Abszolút erre törekszünk. Mindig is jellemző volt a csapatainkra, hogy agresszív védekezésből gyors átmenetekkel próbáljunk könnyű kosarakat szerezni, felállt játékban pedig egy mozgó rendszerben, minél több játékost bevonva kosárlabdázzunk. Ez a szemlélet már a helyi kis csoportokban is megjelenik. U11 végéig elsősorban az iskolákra épülő csoportokban dolgoznak az edzők, aminek rengeteg előnye van, ugyanakkor természetesen akadnak korlátai is. A kiválasztott játékosok azonban heti egy közös edzésen is részt vesznek, ahol össze tudjuk fésülni az egyes csoportokban folyó munkát, és tovább tudunk lépni azokkal, akik már készen állnak erre. Ez egyfajta szakmai egységesítést is jelent. Ha valamelyik iskolai csoport még nem tart ugyanott, a közös edzéseken már biztosan találkoznak ezekkel az elemekkel. Azt gondolom, nálunk ez jól működik, és más klubok edzőitől is rendszeresen kapunk pozitív visszajelzéseket arról, milyen rendszerben és milyen kosárlabdát szeretnénk játszani.
Neked személy szerint mi az edzői filozófiád?
Elsősorban szeretném megszerettetni a gyerekekkel a kosárlabdát, és rendszerességre szoktatni őket. Azt gondolom magamról, hogy nevelőedző vagyok. Természetesen az a feladatunk, hogy megtanítsuk nekik a kosárlabdát, de emellett nevelni is szeretnénk őket. Olyan alapvető értékeket próbálok átadni, amelyek a kosárlabdában és az életben egyaránt fontosak. Legyenek rendszeresek, dolgozzanak következetesen, kitartóan és megalkuvást nem tűrően. Ha ezek az alapok rendben vannak, sokkal könnyebb tovább építkezni. Mindemellett nagyon fontos számomra a csapatban való gondolkodás. Egyéneket képzünk, de közben azt is meg kell tanulniuk a gyerekeknek, hogyan küzdjenek a közösségért, a csapatért. Talán így tudnám a legjobban összefoglalni azt, amit fontosnak tartok az edzői munkámban.
Milyen feladatok várnak rád az új szezonban az Akadémián?
A megszokott munkámat folytatom. Ez már hosszú évek alatt kialakult rendszer, amely a vezetők szerint is jól működik, így ebben nem történt lényeges változás. Továbbra is az előkészítő korosztályokkal dolgozom. A Rákóczi iskolában testnevelőként az első, második és harmadik évfolyamosokkal a Kosárpalánta programban foglalkozom. A harmadik-negyedik évfolyamosokkal pedig a kenguru, vagyis az U11-es bajnokságban indulunk a Rákóczi Ugrómókusokkal.
Az U11-es korosztály különböző csoportjaiból kiválasztjuk azokat a gyerekeket is, akik jelenleg egy kicsit előrébb járnak, és velük heti egy alkalommal külön dolgozunk Szigetvári Zoli kollégámmal, akivel hosszú évek óta együtt dolgozunk. Ők az U12-es mezőnyben is versenyeznek majd, emellett az U12/A csapatot is közösen visszük. Lényegében tehát ugyanabban a rendszerben folytatom a munkát, mint az előző szezonban.
