Egyszer már sikerült legyőznünk a második fordulóban a kék-fehéreket. A mérkőzés előtt Vladimir Krstić vezetőedzőnket kérdeztük.
Nem túlzás: úgy kellett a Kaszások elleni győzelem, mint egy falat kenyér. Főleg azok után, amilyen körülmények között befejeztük az előző esztendőt. Egypontos, majd hosszabbításos vereség, sok balszerencse és kevés sikerélmény. Most viszont megvolt a katalizátor, remélhetőleg elindult a csapat felfelé. A fővárosban gyakorlatilag végig vezetve győztem a fiúk a Szabó-Duric-Simon trió vezetésével.
Pénteken következik az újabb mérkőzés: az alapszakasz első körében újabb legyőzött csapattal játszunk, ezúttal hazai pályán. Az októberi, jászsági összecsapáson egy viszonylag kevés pontos meccsen vertük meg az akkor még Puskás Artúr irányította JKSE-t. Egy nagyszerű első félidő után a harmadik negyedben jött a hullámvölgy, de a negyedik etapot nagyszerűen menedzseltük. Szabó Zsolt nagyszerű teljesítménye mellé Duric is jól játszott, Denk Norbi személyében pedig talán kevésbé várt helyről jött még extra. 14 pontja, közte a végjátékban dobott hármasa kulcsfontosságú volt a győzelem szempontjából. A jászberényi együttest azóta Szarvas Gábor vezeti, és a reménytelibb második félévet egy 79-70-es hazai győzelemmel kezdték meg a BKG ellenében.
A találkozó előtt Vladimir Krstić vezetőedzőnket kérdeztük.
Mit adott a csapatnak a Kaszások elleni győzelem?
Önbizalmat és optimizmust. Azt gondolom, hogy eddig sem játszottunk rosszul, nem voltunk rosszak, csak nem lett győzelem a jutalmunk. A hosszabbításos és az egypontos vereség után kellett egy ilyen mérkőzés. Ha ugyanígy tudunk játszani, akkor még több győzelmet szerezhetünk.
Miben tudtunk a Kaszások fölé nőni?
Alacsony szerkezetben kezdtünk, míg az Óbuda két magasemberrel volt fent a pályán. Ebből jól jöttünk ki, előnyt kovácsoltunk belőle. Ugyancsak fontos volt, hogy az ellenfél egyik legjobb dobóját, Madár Andrást megállítottuk, elsősorban Góbi Marci és Molnár Dani nagyszerű védőmunkájának köszönhetően.
Hogyan készülünk a Jászberény ellen?
Nem voltak különleges edzések a héten, a saját dolgainkat gyakoroltuk. A Jászberény ellen fókuszálnunk kell a védőlepattanók összegyűjtésére és meg kell állítanunk pénteki ellenfelünk betöréseit. Fiatal, jó mezőnyjátékosaik vannak, kiegészülve egy rutinos amerikaival, Kinney-vel. Támadásban hasonló szintet kell hoznunk, mint amit Óbudán mutattunk.
Lement egy teljes kör az alapszakaszból. Mit gondolsz a Piros csoportról?
Azt, hogy nagyon alulértékelt liga. Sok jó játékos kosárlabdázik itt, sok jó magyar játékos, akik ebben az osztályban több bizalmat és lehetőséget kapnak. Az edzőkkel hasonló a helyzet, többségében ők is magyarok, vagy nagyon régóta Magyarországon élő külföldiek.
A Jászberény elleni mérkőzésünk a szokott időben, pénteken 19 órakor kezdődik az MKOSZ-csarnokban.
Dávid Kornél KA – Jászberényi KSE
MKOSZ Edzőközpont, péntek 19:00
U21-es csapatunk egyelőre sereghajtó a Piros csoportban, a Jászberény pedig 50%-os mérleggel a mezőny közepén áll. Bár úgy tűnhet, hogy ellenfelünk favorit, az utóbbi fordulókban sokkal jobb meccseket játszottak Szabó Martinék, mint a szezon legelején, így hazai pályán joggal bízhatunk szoros összecsapásban.
„A Kaszások ellen talán a védekezésünk és a dobószázalékunk nem működött, ezért alakult ki a 15 pontos különbség a végére. A héten folytattuk a kemény munkát és a negatív dolgok kiküszöbölését. Szerintem, ha a Jászberény ellen sikeresen kamatoztatjuk az edzésen gyakoroltakat, akkor jó meccset játszhatunk velük” – mondta el Martin a várakozásait.
Dávid Kornél KA U21 – Jászberényi KSE U21
MKOSZ Edzőközpont, péntek 16:00