Már csak két forduló van hátra az alapszakaszból.
Az utolsó előtti fordulójához érkezik a női NBI/B Piros csoport. Az már korábban eldőlt, hogy együttesünk legrosszabb esetben is a tabella második helyéről kezdheti meg a rájátszást. A másik éllovas DVTK U23-nak van még egy elhalasztott meccse a Sopron ellen, ami nagyban befolyásolhatja a play-off rajtpozíciókat. De ne tekintsünk ennyire előre, hiszen ahhoz, hogy maradjon esélyünk a miskolciak megelőzésére (egymás elleni összevetésben ők a jobbak), a két hátralévő meccsünket meg kell nyernünk.
Elsőként a Vasas Akadémia II. csapata érkezik hozzánk. A piros-kékekkel télen egymás után kétszer is találkoztunk. A Hepp Kupában egy erősebb, A-csoportos játékosokkal kiegészített együttest, a bajnokságban pedig az alapcsapatukat győztük le. Azon a mérkőzésen a fővárosiak egyszer sem vezettek, mi pedig egy mérsékeltebb második félidei játékkal is magabiztosan nyertünk.
Apróbb sérülések nehezítik jelenleg a lányok életét – avatott be minket a csapat mindennapjaiba vezetőedzőnk. Szentpáli Gergő elmondta: a két utolsó bajnoki mellett most már a bajnokság hajrájára, a rájátszásra is készülünk. A szakember nehéz meccsre számít, de reméli, hogy a soproni szép győzelmünk után ismét nyerni tudunk.
A találkozó a szokott időpontban kezdődik, és a nagyszünetben a leány szakág február Hónap Játékosait köszöntjük.
Dávid Kornél KA – Vasas Akadémia II.
MKOSZ Edzőközpont, vasárnap 17:00