Adriánnal már egy hete tudtuk, hogy nem számolhatunk, Kornél a szerdai edzésen dőlt ki, de ennek ellenére sem kellett volna hogy problémát jelentsen ez a mérkőzés.
A bemelegítés lagymatag volt, a mérkőzés elején mégis jól kezdtünk támadásban, de védekezésben nem figyeltünk oda kellően. Elfogyott a meccs elei extránk, az ellenfelet pedig ugyanúgy nem tudtuk bent megállítani.
A kedves bíró sporttársakból csak, a hölgy volt partner az értelmes közös munkára. Sajnos az úriember még az egyértelmű két kezes sportszerűtlen lökést sem volt hajlandó befújni a saját zónájában. Ellenben egy mi kérdésért és egy felnevetésért kellet 2 technikait osztania 3 másodpercen belül. Mindezek ellenére a játékvezetés nem befolyásolta nagy részben a mérkőzés kimenetelét. Nehéz volt olyan 5-öst összerakni, ahol mindenki tudta, hogy U20-as férfi kosárlabda mérkőzésen van. Éder Barnabáson kívül nem igazán tudott senki stabilan betalálni.
A mérkőzés végig nem sikerült megtalálni önmagunkat, amikor szorult a hurok persze Barnit kipontozták. Kedves bíró sporttársunk fújt egy másik faultot is dobás előtt így 2 dobás következett, de megadta a kosarat is.
Finy Ágoston triplája még életben tartotta a hiú reményeket, de utána már nem tudtunk támadásban válaszolni az ellenfelünk kosaraira.
Még ilyen gyötrelmes támadójátékkal is tudtunk volna nyerni, ha folyamatosan fókuszálunk a védekezésben, nem kapkodunk. Csalódott vagyok, többet vártam a csapattól. Mindenesetre gratulálunk az ellenfélnek ugyanis megérdemelten nyertek.