Szabó Zsolt

Értékes tapasztalatot szereztek a junior fiúk – interjú Szabó Zsolttal

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

A tavalyi szezon elején vette át U19-es fiú csapatunk irányítását Szabó Zsolt. Az aktív játéktól nemrég visszavonult, korábbi válogatott kosárlabdázó első vezetőedzői évében átalakult, megfiatalított csapattal próbált helytállni a megemelt korhatárú junior bajnokságban. Szabó Zsolttal beszélgettünk a most véget ért szezonról.

Milyen munkát végeztetek a juniorokkal a rájátszást követően?

A tanév végéig tartottuk az edzéseket, lényegében a Nyári Táborig dolgoztunk. A rájátszás vége óta már a következő szezonra készülünk. A támadásainkkal volt a legtöbb probléma az évad során, ami a szerkezetünk és a szisztéma kapcsolatából adódhatott. Most próbálunk alacsonyabb szerkezetre szabott játékokat gyakorolni, és a védekezésre is nagy hangsúlyt fektettünk. Elsősorban az alapokat gyakoroltuk, amire nyár végétől építkezhetünk. A B-csoportos szezon végeztével egy ideig összevont edzéseink voltak a felnőttekkel. Innentől más típusú edzéseket tartottunk, de a bajnokság utáni pár hét munkája szerintem sokat fog érni a következő szezonban.

Kaptak útravalót a nyárra a játékosok?

Hogyne! Osi (Osváth Bence erőnléti edző – a szerk.) külön edzéstervet készített a fiúknak, ami természetesen főleg kondiedzéseket tartalmaz. Mindenki a saját időbeosztása, lelkiismerete szerint végzi őket. Nyilván nem állunk ott mögöttük, és ha az augusztusi alapozáson azt látjuk, hogy valaki nem hajtotta végre ezeket az edzéseket, nem fogjuk megbüntetni érte. Ha valaki tisztességesen elvégzi a terveket, az sokat érhet az alapozásra.

Mit gondolsz a rájátszásotokról? Mi hiányzott, hogy meccset tudjatok nyerni?

Az alapszakaszban nagyjából egyenletes teljesítményt hozott a csapat, februártól viszont hullámzó lett a játékunk, és – nincs jobb szó rá – szétestünk. Két fontos játékosunk is megsérült és nem mindig tudtunk kellő létszámban készülni és játszani, de nem lehet csak erre fogni a vereségeket: nem volt rendben a koncentrációnk és szétesett a játékunk, eléggé össze-visszára sikerült ez az időszak. A szezon első felében azért több jól sikerült mérkőzésünk is volt.

Két szoros meccset játszottatok tavasszal. Mik voltak azok az apróságok, amik a Szombathely, illetve a Zsíros Akadémia javára döntöttek?

Szerintem a saját és a csapatom rutintalansága egyaránt közrejátszott. Nekem ez volt az első évem az utánpótlásban vezetőedzőként, egyértelmű, hogy sok dologban kell fejlődnöm. Megvan a saját elképzelésem, hogy egy-egy dologra hogyan reagáljak, de ez nem biztos, hogy mindig jó. A játékosaim pedig fiatalok, még nem kész játékosok. Nekik is sokat kell tanulniuk. Szeretném, ha a következő idényben egy vagy két lépéssel előrébb jutnánk. Szerintem ezekből a szoros meccsekből rengeteget tudtunk tanulni. A pici dolgokat kell átfordítani, hogy később az ilyen végjátékokból győztesen jöjjünk ki. Az is fontos, hogy megismertük egymást a csapattal, tudjuk, hogy ki, mire számíthat hasonló helyzetekben a másik féltől.

Írhatjuk akkor a rutintalanság számlájára az eredményeket?

A tavalyi év nagy lehetőség volt a srácoknak. Egy jelentős részük nagyon sok időt tölthetett a pályán, és ezzel együtt rengeteget is fejlődött. Ha a tavalyelőtti csapatból, amely B-döntőt játszott, a korhatáremelés miatt 5-6 srác itt marad nálunk, akkor a mostani játékosoknak sokkal kevesebb szerep jutott volna és nem tudtak volna akkorát előrelépni. Az az 5-6 utolsó éves junior most öregedett volna ki, a helyükbe pedig úgy lépett volna a mostani mag, hogy sokkal kevesebb meccs van a játékosok lábában. A számok alapján nem volt túl jó szezonunk, de ha nézzük az érem másik oldalát is, akkor látható, hogy mennyit jelentett ezeknek a srácoknak, hogy 16 évesen U19-es mezőnyben edződhettek.

Hogy teljesítettek azok a kulcsemberek, akik a felnőtt csapatba is feljátszottak?

Denk Norbi egy-egy selejtező és rájátszás meccset leszámítva nem szerepelt nálunk, edzésekre is a felnőtt csapathoz járt. Marci valamivel többet szerepelt nálunk, de ő is inkább a felnőttekkel készült. Döme a felnőttekkel kezdett, de nem kapott sok szerepet, így visszatért hozzánk és gyakorlatilag nálunk edzette végig a szezont. Dávid szinte egyetlen felnőtt edzésről sem hiányzott, néha a keretbe is bekerült. Amikor egészséges volt, mi is számítottunk rá. A felnőtt alsóházi rájátszásban több lehetőséget kaptak a fiúk, de az egész szezont nézve Norbin kívül nem sokszor léptek pályára a B-csoportban. Sajnálom, mert komoly fejlődési lehetőségtől estek így el.

Milyen feladataid lesznek jövőre az Akadémián?

Az aktív játékot befejeztem, az U19-es csapatot viszont továbbra is én fogom vezetni. A keretünk még alakulóban van; a tavalyi évhez hasonlóan most is sok korábbi kadett játékos kezdi meg nálunk a felkészülést. Mivel tavaly nagyon fiatal csapatunk volt, most kevés kiöregedővel számolhatok, és a tavalyi együttes magja együtt marad. Ez remélhetőleg előnyt jelent az előző évhez képest, hiszen az utánpótlásban egy év közös munka nagyon sokat ér és nagyon sokat számít.

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.