„Ez nem internetes játék”

Petz Gábor

Botos Péter

A regionális döntőt nyert U-16-os csapat edzője, Kertész Zsolt nem csak a pályán elért eredmény miatt tartja sikeresnek a maguk mögött hagyott szezont. A gyerekek sporthoz való hozzáállása is folyamatosan fejlődött az év alatt, ami a későbbiekben legalább annyira fontos lehet, mint egy-egy jó eredmény.

Milyen rendszerben zajlott a végül megnyert bajnokság?

Az országos bajnokságot kétfelé osztják, a legjobb 16 alatt négy régióban a regionális bajnoksággal folytatódik a sorozat. A négy régió győztesei vívják a regionális bajnokok tornáját, azaz a regionális döntőt. Ezt sikerült megnyernünk. Keletről a Nyíregyháza, Délről a Szeged, a nyugati régióból a Zalaegerszeg, a középső régióból pedig mi jutottunk be, körmérkőzéses formában zajlott a döntő, melyet sikerült megnyerni. Ami azt jelenti, hogy az országos listán a 17-ek vagyunk, közvetlenül a kiemeltek mögött.

Milyen reményekkel mentetek a döntőre?

Én bíztam a győzelemben, mert rengeteg munkát fektettünk a csapatba, az egész szezonban két vereségünk volt. Az ellenfeleket nem ismertem különösebben, de meglepett, hogy például a korábban jó utánpótlásáról ismert Kecskemét sehol sem volt.

Ez a csapat már az akadémiai képzés bástyájának mondható?

Igen, mert a sportosztályba járó gyerekek is vannak köztük.

Milyennek láttad a mezőnyt? Az utánpótlás mércéje ugyebár mindig a későbbi, felnőtt csapatokba való beépülés.

Nagyon jól eső dicséreteket kaptunk az ellenfelektől és a zsűriben lévő szakemberektől is. Kiemelték, hogy az egyéni, technikai képzésre fektettük a hangsúlyt, nincs például zónavédekezés, csak emberfogás, sokat sulykoljuk az egy-egyeket, betöréseket, leosztásokat, ebben kiemelkedtünk. Látok a csapatban 2-3 embert, aki jövőre az U-18-ban első évesként is vezéregyéniség lehet. Szerintem, ha folytatjuk a posztra való képzést és szerencséjük is lesz, pár év múlva a felnőtt csapathoz is oda kerülhetnek. Alkatuk, képességeik és munkamoráljuk alapján alkalmasak lehetnek rá.

A technikai képzés miért élvez prioritást?

Salamon Bandival és Sinisa Savoviccsal közösen jutottunk arra a megállapításra jutottunk tavaly, hogy nagyon sok technikázásra van szükség, mert ebben le vagyunk maradva. Ezt megerősítette a felnőtt csapat másodedzője, Raúl Rodriguez is. Azt mondta, 15 éves koráig tulajdonképpen semmi mást nem kell csinálni egy gyerekkel, mint hagyni játszani és fejleszteni a technikáját. Az európai szemlélet is erre tart: egy-egy, elválás, leosztás. Ezt az utat kell járni. Az ellenfeleknél is az volt a gond, hogy azért voltak kénytelenek a zónához nyúlni, mert a játékosaik mentális és technikai tulajdonságai ezt tették lehetővé.

A mentális tulajdonságokban miért állunk jobban?

Mert tavaly augusztus óta folyamatosan javul. A gyerekeket kellene megkérdezni, hányszor kellett felemelnünk a hangunkat edzésen. Mindenki elfogadta, hogy a kosárlabdázás egy meló, nem internetes játék, hogy ha valami nem megy, újra nyomom a play-gombot, aztán kész. És azt is igyekszünk beléjük nevelni, hogy ha egy dobás nem sikerül, attól még pozitív, amit csinálnak. Vagy ha megverik védekezésben, ne adja fel, mert majd jön a társ, aki segít. Ez a szemlélet az év második felétől egyre jobban érvényesült a gyerekeknél, szerintem a döntőben a Szeged ellen már szinte tökéletesen játszottunk ebből a szempontból.

Az eredménytől függetlenül is elégedett vagy ezek szerint a sporthoz való hozzáállásukkal.

Sokat változott és remélem, megmarad… Amikor azt látom, hogy tényleg szomorkodnak, mert mondjuk a reggeli edzés valamiért elmarad, vagy egy gyerek sérülten is ott van edzésen és legszívesebben beállna, pedig lépni alig tud, az már azt jelenti, nem csak azért jönnek, mert jól érzik magukat, hanem akarnak is valamit ezzel az egésszel. Itt jön a szokásos mondat, hogy ha azt elérjük, hogy ezt az energiát évek múlva valamilyen módon visszaforgatják a sportágba, már megérte. Akkor is, ha nem lesznek felnőtt játékosok.

Mi a helyzet a fizikai képzéssel?

Mészáros Áron munkájának köszönhetően itt is javult a helyzet. Nemcsak erőben, de gyorsaságban, robbanékonyságban is fejlődtek. Nem kell külön dolgozni velük, edzésen majdnem mindig építettem be fizikai gyakorlatokat, és a sok letámadás-gyakorlás is ide tartozik. A gyorsaság-fejlesztés, amit Áronnal csináltunk, az állóképességet is fejlesztette, ami a döntőn szintén szépen visszaköszönt.

A legjobb 16 közé jutásra melyik korosztálynál látsz esélyt?

A jövő évi kadettek és az utánuk következők, tehát a 2000-es, 2001-es korosztály már odaérhetnek. Bízunk az oldalági beiskolázásokban is, hogy kívülről is jönnek új tehetségek. Vannak a mieinknél magasabb, erősebb gyerekek, de akik nálunk vannak, azoknak a képzésére erősen „ráfekszünk”, hiszen például akad olyan srác, aki a magasság-előrejelzés alapján 2 méteres vagy magasabb lesz, ha az ő technikai képzése megfelelő, akár a hiányposztnak számító 3-as pozícióban is játszhat később, talán a felnőttek között is.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS