Sajnos a gyűrű környékén határozatlanok voltunk, így a vendég csapat centereivel szemben nem tudtunk az első negyedben igazán mit tenni. A szünetben aztán megbeszéltük a tennivalókat, így a 2. játékrész már sokkal inkább úgy zajlott, ahogy szerettük volna.
Kezünkben érezhettük a győzelmet a mérkőzés legnagyobb részében, azonban 10 pont körüli előnynél nem sikerült még egy kicsi pluszt vinni a játékba, és a BKG mindig felzárkózott, sőt, a rendes játékidő legvégén nekünk kellett végül menteni a mérkőzést.
A hosszabbításban azonban már nem számíthattak a vendégek a magasembereikre, ez volt a kulcs a ráadásban, amit aztán magabiztosan sikerült is megnyernünk.
Egyértelműen az alsóposzt a legnagyobb gyengénk, hiszen alacsonyak vagyunk, ez nem is fog változni, így minden meccsen küzdenünk kell, ahogy ezen a meccsen is tettük.
Gratulálok a fiúknak a teljesítményhez!