Csoportja közepén végzett az alapszakaszban leány junior együttesünk. A lányok ötven százalékos mérleggel, négy-négy győzelemmel és vereséggel biztató pozícióból várhatják a bajnokság következő szakaszát. Bukics Zsolt vezetőedző értékelésében azt emelte ki, hogy a győztes meccseken remekül funkcionáltak a lányok csapatként.
Reális a harmadik hely a csoportban?
Azt gondolom, hogy igen. A csapat a helyén van ezzel a 4/4-es mérleggel. Az viszont, ahogy eljutottunk idáig, kissé kacifántos, hiszen 3 győzelmet idegenben értünk el, hazai pályán pedig csak 1 alkalommal örülhettünk sikernek. Emiatt van bennem hiányérzet, de összességében nem kell szégyenkeznünk az eredmény miatt. A Kaszások, amely veretlenül nyerte meg a csoportot, kiemelkedett ebből az ötösből. Két korosztályos válogatott játékossal kifejezetten erős csapatuk van. Idegenben azért tudtunk velük szorosabb meccset játszani, mert a két legjobbjuk nem lépett pályára. A Vasas elleni győzelmünk abból a szempontból csalóka, hogy ők gyengébb kerettel álltak fel Budapesten. Ők azért felfelé lógnak ki a Kaszások mellett a csoportból. A Törekvést oda-vissza legyőztük, és a PVSK-t is majdnem sikerült kétszer megverni.
Miért szerepelt a csapat gyengébben hazai pályán?
Hullámzó volt a játékunk. A Pécs ellen például idegenben egészen remekül játszottunk, itthon pedig mintha először találkoztak volna egymással a lányaink. Amikor jól játszottunk koncentráltak voltunk, akkor remekül funkcionáltunk csapatként. Ez 1-1 jó egyéni teljesítménnyel vegyítve hozta a győzelmeket. Annyira viszont nem vagyunk erősek, hogy 2-3 gyengébb teljesítményt elbírjon a csapat. Amikor mély hullámvölgyeket produkáltunk, akkor jöttek a vereségek.
Három junior játékos, Milis Lilla, Sverteczki Sára és Vagyon Réka a felnőttekkel is készül. Mekkora pluszt tudtak ezáltal adni a csapatnak?
Sajnos a nagy hullámok őket sem kerülték el és nem tudták mindig azt hozni, amit várunk tőlük. Határozottabb, kiegyensúlyozottabb teljesítményt szeretnék látni tőlük a második félévben.
Hogyan folytatódik a bajnokság számotokra?
Egy újabb ötös csoport következik. A pécsieket visszük magunkkal a korábbi ellenfelek közül. Még nem tudjuk az összes tagját ennek az ötösnek, mert a D-csoportban nem játszották le december végéig az összes mérkőzést, a papírforma alapján a Radobasket csatlakozik hozzánk. Ezen kívül megkapjuk az egyik keresztjáték vesztesét, a BEAC B-csapatát vagy a Győrt. Itt az első három hely egyikén kell végezni, hogy elérjük a B-döntőt. Azt gondolom, hogy ez elérhető, ezért dolgozunk januártól.