Csütörtök este az MKOSZ székesfehérvári edzőcsarnokában rendeztük meg, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia ünnepélyes évnyitóját. A 21. szezonját kezdő DKKA-t meglátogatta városunk polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, a szövetség részéről Mészáros Lajos, szakmai és utánpótlás bizottság elnök, továbbá ügyünket évtizedeken át támogató partnereink is.
A csarnokban gyülekező több száz gyerek edzőikkel sorakozott, majd polgármester úr köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében hangsúlyozta, milyen remek helyen kezdődik el mindenki számára az új évad. Polgármester úr nem csupán ezt a gyönyörű sportágat, de közösségünket is dicsérte, hangsúlyozva, a legfontosabb, hogy szeressék a játékot és higgyenek a csapatuk erejében.
Ezt követően akadémiánk alapítója, Dávid Kornél fordult a gyerekekhez. Megköszönte az elmúlt években kollégái munkáját, ahogyan Székesfehérvár városának is hálával tartozik. Alapítónk szerint azonban fejlődésünk itt még nem szabad, hogy megálljon, a célunk továbbra is a legjobb utánpótlás-nevelő műhellyé válni, éppen ezért mindig álmodhatunk nagyobbat. A DKKA növendékeihez fordulva kiemelte, csak rajtuk múlik, mit akarnak elérni és meddig szeretnének fejlődni a kosárlabdázásban.
Az ünnepélyes beszédek sorát Matus Gábor ügyvezető folytatta, aki ugyancsak köszönetet mondott mindenkinek, akinek az akadémia töretlen fejlődésében része volt. Kiemelve a gyerekek alázatát és szorgalmát, ami éppen az a hozzáállás, amit példás edzőinkkel kívánunk a gyerekek elé mintaként állítani.
Nem csoda, hogy az est során Denk László, akadémiánk kuratóriumi tagja számos edzőnket kitüntette, akik a kezdetektől velünk vannak és rengeteg tehetséges gyerek került ki a kezük alól. Emlékplakettet kapott Nagy Sándor, Nagy Tamás, Szigetvári Zoltán, Ács Péter és Tiringer László is az edzői karból.
Majd támogatóink következtek, akik közül Denk László emlékérmet adott dr. Cser-Palkovics Andrásnak, Mészáros Lajosnak, Balogh Gergőnek, Kiss Norbertnek, Minárovits Jánosnak, illetve a Decathlon Magyarország képviselőinek.
Megragadnánk az alkalmat, hogy ezúton megköszönjük az elmúlt évek támogatását azoknak is, akik csütörtökön nem tudtak eljönni, de akadémiánk hálás a segítségükért:
Schmied Peter, Galácz Márta, Aschenbrenner Szilvia, Balogh Árpád, Bisztricz József, Polgár János, Böröcz László, Böröcz Gábor, Nemes Elvira, Kántor Sándor, Marton Mátyás, Gnadig Péter, István, Iker Gusztáv, Bálint, Posch Dániel, Kelemen Bálint, Kiss János
Az est zárásaként a gyerekek díjazása következett. Szakágaink vezetői, az előző idény legjobbjainak választották Raffay Dórit és Jánni Ákost, akik mindketten a Decathlon támogatását élvezik a következő szezonra. Különdíjban részesült továbbá, a nyáron U16-os Európa-bajnokságot megjárt Kertész Dávid is, akit Dávid Kornél külön köszöntött. Természetesen ajándék mindenkinek járt, így az összes játékost egyedi DKKA-s kulcstartóval engedtünk el az új évadra.
A képek forrása: okkfehervar.hu