Decemberig alig nyertek mérkőzést, aztán tavaszra megtáltosodtak és országos döntőt játszhattak a kadett lányok. A csapat szereplése Akadémiánk igazi sikersztorija. Kovács Dáviddal beszélgettünk a B-döntős hetedik helyezés után.
Öt éve nem jutott leány kadett csapat B-döntőig Székesfehérvárról. Mit jelent az Akadémiának ez a mostani szereplés?
Nekünk, edzőknek, és természetesen az egész női szakágnak ez egy hatalmas elismerés, főleg látva milyen úton jutottunk el idáig. Ha augusztus elsején valaki ezzel fogad, nem hittem volna neki. És nem azért, mert nem hittem a csapatomban, egyszerűen nem így, nem ilyen szándékkal indítottuk el ezt az idei kadett csapatot.
Mi volt a szándékotok?
Az utánpótlásban nem kéne eredményekről beszélni. Sehol, senkinek. Egy cél van, hogy a gyerekek minél többet tanuljanak erről a játékról, illetve a kosárlabdán keresztül váljanak jobb emberekké. Valahogy így közelítettem meg ezt a szezont, amiben nagyon apró, a lehető legegyszerűbb részletekben szerettem volna, hogy fejlődjenek a játékosok. Úgy érzem, sikerült, és ennek a sok-sok munkának a jutalma lett a 15. hely.
Többször is elmondtad, hogy a B-döntőbe kerülést a jó tavaszi szereplésünk alapozta meg. Mi változott, mit csináltak másként a lányok a pályán?
Ezt némiképp árnyalnám, főleg most hogy az egész idényt látjuk. Úgy kezdtük meg a munkát, hogy ez lényegében egy U15-ös csapat lesz, és az idősebb kadettek már eleve a junioroknál dolgoznak. Aztán ahogy egyre több játékost veszítettünk, illetve amikor már látszott, hogy a junioroknak a regionális bajnokságban nem lesz annyi meccsük, átszerveztük a dolgainkat. Ebben nagy köszönet jár Bukics Zsolt kollégámnak, aki maximálisan partner volt a juniorokkal folytatott közös munkában. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert a selejtezőben még nem voltak visszajátszóink, az alap csapatnak mondható – akkor még – 9-10 fő harcolta ki a főtáblára kerülést, ami az első nagy tett volt tőlük. Ekkor kezdődött igazán a munka, és az a fejlődési folyamat a lányoknál, ami először még természetes, hogy buktatókkal van tele. Ugyanakkor kitartottunk elveink mellett, még keményebben dolgoztunk, és a csapat egy ponton rájött, hogy az az új stílus, amit képviselünk, hatékony is lehet.
Mit értesz ezalatt a stílus alatt?
Nem vagyunk nemzeti akadémia, nincsenek összeválogatott sztárjaink. El kell fogadnunk, hogy kis csapat vagyunk, akik a szorgalmukkal és elszántságukkal képesek lehetnek ellensúlyozni a hiányosságokat. A legnagyobb hangsúlyt a védekezés kapta, annak agresszívabb szintre emelése és bizonyos szabályok hozatala. Emellett támadásban minél gyorsabb és egyszerűbb játékra törekedtünk. A stílusunk lényege az ellenállás volt, amit akkor is muszáj tanúsítanunk, ha nálunk magasabb vagy ügyesebb az ellenfél.
Talán mondhatjuk, hogy a bajnokság során a Kecskemét volt a „nagy ellenfél” számunkra. Az alapszakaszban kétszer kikaptunk tőlük, de a rájátszás során, amikor nagyon kellett, akkor mi voltunk a higgadtabbak. Szimbolikus jelentőségű ez a győzelem ellenük?
Igen, mondhatjuk, hogy szimbolikus, ami a fejlődésünket illeti. De említhetném a Baja elleni alapszakasz „párharcot”, vagy akár a rájátszásba a legjobb 16 közül hozzánk érkező Törekvés elleni csatákat, amik mind más okból emlékezetesek. Ugyanígy sokat elárul rólunk, hogy amíg minden szakaszt figyelembe véve, szeptembertől decemberig 13 meccs alatt csak 4 győzelmünk volt, januártól májusig 14 mérkőzésből 10-et nyertünk. Kívülről ez valószínűleg sokakat meglepett. El tudom képzelni, ahogy a szülők is csodálkoztak lányaikon. De tényleg nagyon keményen edzett a csapat. Egy ponton elhallgattak az elégedetlenkedő hangok és mindenki hajlandó volt kilépni a komfortzónájából. A lányok tették a dolgukat és gyakran estébe nyúlóan edzettünk, majd hajnalban, iskola előtt újrakezdtük a munkát egyéni képzésekkel. Ilyen mentalitással érheti el az ember a céljait!
Hogyan éreztétek magatokat a B-döntőn? Mi volt reálisan nézve a maximum, amit ki lehetett hozni a tornából? A helyünkre kerültünk?
Nagyon köszönjük az Akadémia vezetésének, hogy lehetőségünk volt két éjszaka is ott aludni a döntő helyszínén. Budapesten. Ez sokat jelentett a gyerekeknek, jól érezte magát az egész csapat. Az első meccs jelentette a sokkot. Kétségbeestünk, hogy hova is érkeztünk. Mi egy tapasztalatlan, kis csapat vagyunk a többi szereplőhöz képest, akiknek egy U16-os döntő már nem újdonság. A lányok itt találkoztak először más fizikalitással, sebességgel és azzal az egyszerű ténnyel, hogy sokkal gyorsabban, jobb döntésekre van szükség, ha versenyben akarsz maradni. Ezekben a többi csapat sajnos előttünk jár. A második mérkőzésen láttam már valamit a korábban említett stílusunkból, de hatékonyságban jócskán elmaradtunk a döntős szinttől. A hetedik helyért vívott csata a PVSK ellen megint mondható szimbolikusnak, hiszen az alapszakaszban tőlük is kikaptunk kétszer, most pedig húsz ponttal sikerült nyernünk. Mondhatjuk, hogy a döntőben ez volt a reális helyezés, de az egész szezont nézve szerintem jócskán túlteljesítettünk és a legszebb álmainkat éltük meg.
Számodra, fiatal edzőként milyen volt megélni ezeket az eredményeket?
Különleges szezon volt, sokáig emlegetem majd. És kevésbé a helyezésünk miatt, inkább azok miatt a tanulságok miatt, amiket én is, mint mindenki a saját bőrömön tapasztaltam meg. Boldog vagyok, hogy megélhettük azt a sok nehézséget a szezon elején, amikből felálltunk és egymás után írtunk át minden narratívát. Nagyon köszönöm Szentpáli Gergő munkáját, aki a kezdeteknél ott volt és segített a csapatnak, és óriási hála Zele Dorinának, aki szezon közben csatlakozott hozzánk, és akitől a lányok rengeteget tanulhattak, de még annál is több szeretetet és törődést kaptak. Köszönöm a csapatnak, hogy részese lehettem ennek a kalandnak. Büszke vagyok magunkra. Azt hiszem, mindenkinek tiszta a lelkiismerete az egész éves munkát tekintve.
