DKKA Női Amatőr

Kezdődik a negyeddöntő a női B-csoportban

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Együttesünk csütörtökön itthon, vasárnap idegenben csap össze a Vasas Akadémiával.

Március 28-án lépett pályára utoljára tétmérkőzésen felnőtt női csapatunk. Az UNI Győr SZESE elleni, magabiztosan megnyert párharc azt jelentette, hogy a lányok kvalifikálták magukat a legjobb nyolc közé a B-csoportos rájátszásban. Itt már keményebb ellenfelek jöhetnek szembe, ráadásul a kuparendszerű rájátszás miatt nincs hazai pálya előnye az alapszakaszban jobb helyen végző csapatnak, azaz a nyomás is nagyobb a csapatokon.

Negyeddöntős ellenfelünkkel, a Vasassal már háromszor találkoztunk a szezon során, és hibátlanul szerepeltünk ellenük. A legnagyobb győzelmet a Hepp Kupában értük el a több A-csoportos játékossal és az élvonalbeli csapat edzőjével megerősített piros-kékek ellen. A bajnokság alapszakaszában más felállású csapat ellen arattunk némileg könnyebb győzelmeket.

A hosszú bajnoki szünetben kiestünk a meccsritmusból, amit a Zalaegerszeg elleni edzőmeccsel próbáltunk pótolni – fogalmazott a negyeddöntős párharc előtt a lányok vezetőedzője. Szentpáli Gergő azt is elárulta, hogy nagy intenzitású edzéseket vezényeltek, hogy formába lendüljön a csapat, az utóbbi napokban pedig már kifejezetten a Vasasra készültek.

A Vasas Akadémia II. elleni párharc tehát kuparendszerben kerül megrendezésre, azaz aki a csütörtöki és a vasárnapi mérkőzéseken több pontot szerez, az jut tovább az elődöntőbe.

Dávid Kornél KA – Vasas Akadémia II.

MKOSZ Edzőközpont, csütörtök 17:30

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

DKKA (@davidkornel_ka) által megosztott bejegyzés