Október 28-án Sopronban tartották a 2011-es születésűek nyugati régiós kiválasztónapját. A Dávid Kornél Akadémia két növendékkel, Dancs Gergellyel és Sverteczki Ábellel képviseltette magát. Bár koruk alapján mindketten járhatnának az U12-es csapatok edzésére is, egy korosztállyal feljebb, Nagy Tamásnál és Nagy Sándornál tanulják a játékot. Az őszi szünetet megtörve beszélgettünk Gergővel és Ábellel.
Izgultatok a kiválasztó előtt?
Gergő: Igen, de örültem is a lehetőségnek. Nem múlt rajta semmi, de jó alkalom volt, hogy megmutassam magam ország-világ előtt.
Ábel: Csak nagyjából öt percig, aztán már csak a feladatokra összpontosítottam. Szerintem jól sikerültek az edzések.
Hogyan telt ez a kétszer másfél-két óra edzés?
Ábel: Az első edzés technikai feladatokból állt, aztán 1-1, 2-1 és 3-3 elleni gyakorlatokat végeztünk.
Gergő: Az első edzésen nagy hangsúlyt fektettek a passzolásra és a labdavezetésre, aztán játszottunk.
Ábel: Úgy osztották be a csapatokat, hogy egymás ellen játszottunk Gergővel. A többiek között is volt ismerős, akik ellen korábban már játszottunk a DKKA-val.
Mióta kosaraztok nálunk?
Ábel: 4-5 éve kezdtem kosárlabdázni, végig a DKKA-ban játszottam. A nővérem, Sára is itt kosarazik, ő az U16-os és az U18-as leány csapat tagja. Otthon is szoktam játszani az edzések mellett, a kerti palánkunkra dobálok egy-egy fél órát.
Gergő: 7 éve kosárlabdázom a DKKA-ban. Minden nap járok edzésre, és a szabadidőmben is sok időt töltök ezzel a sporttal, nekünk is van kerti palánkunk. Testvérem, Marci is itt játszik, U12-esként az U14-es B-csapatban is lehetőséget kap.
A szabadidőtökben is foglalkoztok kosárlabdával?
Ábel: Természetesen igen. Követem az NBA-t, a magyar válogatott és az Alba Fehérvár meccseit is. Kedvenc külföldi csapataim a Dallas Mavericks és a Los Angeles Lakers. A kedvenc játékosaim is innen kerülnek ki: természetesen Lebron James és Luka Doncic játékát szeretem a legjobban. Emellett az NBA 2K23-mal is szoktam játszani.
Gergő: Ki szoktam járni az Alba és a DKKA mérkőzéseire is. Nekem is van kedvenc játékosom: Kyrie Irving. Nagyon tetszik, ahogy labdát vezet. Én is szoktam konzolon NBA-zni.
Ha a fiúkat kiválasztják a legjobb 15 játékosa közé, akkor részt vehetnek a december 1-2-i, régiós csapatok közötti tornán. Itt a budapesti, a keleti, a nyugati és a déli területek legjobbjaiból összeállított, „all star” csapatok játszanak egymás ellen. Ezen a tornán választják ki a szakemberek a korosztályos válogatott tagjait.
Gergő és Ábel is „feljátszik” a serdülő fiú csapatba. Ábel idén került át az idősebbek közé, Gergő pedig az elejétől kezdve nagyobbak között készül. A fiúk egy győzelemmel és egy vereséggel kezdték a Középházat. Gergő a két meccsen kiemelkedőt nyújtott, 31 pontot szerzett, és az OSE elleni győztes találkozón Ábel is erőssége volt a csapatunknak. Edzőjüket, Nagy Tamást kérdeztük a két fiúról.
Milyen szerepe van Gergőnek és Ábelnek a serdülők között?
Ábel Szigetvári Zoltán alatt játszott eddig, most került fel az egy évvel idősebbek közé. Most még kiegészítő ember, ami önmagában nagyszerű dolog egy korcsoporttal feljebb. Gergő esetében nagyon ritka, hogy valaki ennyi idősen egy korosztállyal idősebb játékosok között is húzóember tud lenni. Nagyszerű versenyző: amit edzésen tud, azt gyakorlatilag meccseken is megmutatja.
Milyen a velük való közös munka?
Hálás dolog edzeni őket. Figyelnek, akarnak, hajtanak, szorgalmasak és jó mozgásuk van. Mindkettőjüknek megvan a játékhoz elengedhetetlen ösztönös tehetségük is. Emellett lelkiismeretesen járnak edzésre, ami szintén szükséges ebben a korban, hogy folyamatosan fejlődjenek.
Fiú serdülő csapatunk legközelebb november 11-én, szombaton lép pályára a Középház Nyugati csoportjában, a Vasas Akadémia/B és az MVM-OSE Lions ellen a fővárosban, a Pasaréti Sportcentrumban.