A mérkőzés a terveink szerint ment végbe. Az ellenfél az általunk előfeltételezett zónázást alkalmazta, amire már hónapok óta készültünk, úgyhogy kisebb fejtörést okozott mint alap esetben kellett volna.
Elégedett vagyok minden játékossal és a pályán látottakkal de a játékosoknak jobban össze kell tartaniuk és hajtaniuk egymást mint csapat, ha 40 percig kitoljuk a hajtást, nagyobb különbséget is ki tudunk alakítani és a mérkőzés közben és után is nagyobb lesz az élvezet.
Gratulálok a csapatnak.