Öt év után jutott Akadémiánk leány junior korosztálya országos döntőbe, ami négy nagyszerű rájátszás győzelemnek volt köszönhető. A lányok január végén kezdtek bele emlékezetes győzelmi szériájukba, ami, mint kiderült, B-döntőt ért. A Városmajorban aztán sikerült győzelemmel zárni a szezont, egyben több játékos pályafutását. A lányok mellé januárban kinevezett Kovács Dáviddal értékeltük a tavaszi félszezont.
Valósággal megtáltosodtatok a rájátszásban. Minek volt köszönhető ez a javulás és a sok győzelem?
Január közepén, amikor átvettem a csapatot, az első napon egyértelművé tettem, hogy ha a játékunk javulását és jobb eredményeket szeretnénk, teljesen más munkára lesz szükség. Minden edzésnek mérkőzés jellege kell legyen, olyan intenzitás, olyan fizikalitás kell a hétköznapokban, hogy aztán ne érjen bennünket meglepetés a hétvégi meccseken. Az egész játék megközelítését leegyszerűsítettük, mindennek a védekezés lett az alapja. Rengeteg megkötéssel dolgoztak edzéseken a lányok, hogy minél nehezebb feladatokat kelljen megoldaniuk. Természetesen mindez nem megy megfelelő alanyok nélkül, le a kalappal a lányok munkája előtt, ahogy beleálltak ezekbe a kihívásokba, és főleg, hogy hittek a céljaink elérésében.
Mit gondolsz: miben tudtatok a rájátszásbeli riválisok fölé nőni?
Elsősorban az előbb említett hitet mondanám döntő faktornak, mert látványosan nem ismert lehetetlent a csapat ezeken a meccseken. Hiába kaptunk ki korábban nálunk egyébként magasabban rangsorolt csapatoktól, a munkánkba vetett hit önbizalommal párosult és a küzdelem, az akarat több meccsen jelentette a különbséget. Nyilván nem én tanítottam meg kosárlabdázni a lányokat, három hónap alatt azonban lett egy stílusa a csapatnak, ami tény, hogy nem mindig szólt a látványos kosárlabdáról, de van, hogy azzal nem lehet az ellenfél fölé kerekedni. Biztos voltak, vannak nálunk jobb szerkezetű, ügyesebb, gyorsabb csapatok, de senki nem akarta úgy a győzelmeket, mint mi.
Matematikailag úgy dőlt el a B-döntőnk, hogy mi ott sem voltunk a pályán. Hogy élted meg azt a mérkőzést?
A Zsíros Akadémia-Szeged meccset, ahol eldőlt, hogy B-döntőbe jutunk, a lányokkal izgultuk majdnem végig edzés után; mindenki nagyon örült a lefújást követően. Ezt a mérkőzést egyébként pár nappal azután játszották, hogy mi is jártunk Kőbányán. Talán az a meccs hagyta bennem a legnagyobb űrt, mert megvolt az esélyünk rá, hogy ne hagyjunk kérdéseket – ha ott nyerünk nem kell tovább számolgatni, döntősök vagyunk –, úgy is alakítottuk a meccset, hogy nyerhettünk is volna. Kevés pont, kemény, küzdős találkozó kerekedett belőle, de senki, sehogyan nem tudott betalálni. Ugyanakkor a Star Wars filmekből megtanultam: Olyan, hogy szerencse, nem létezik. Néhány hét alatt rengeteget tettünk azért, hogy ilyen pozícióba kerüljünk, ezért nem is foglalkoztat utólag a forgatókönyv.
A B-döntő milyen hangulatban telt, tudva, hogy sok lánynak ez lesz az utolsó tornája?
Már a döntő hetének első napján elmondtam a lányoknak, hogy ha a szezon végén büszkén akarunk tükörbe nézni, nem szólhat az egész hét arról, hogy kiben milyen érzelmek kavarognak. Nyilván teljesen érthető emberi reakció volt tőlük a szomorúság karrierjük végéhez közelítve, viszont nagyon büszke vagyok rájuk, amiért ez a vasárnapi, utolsó meccs lefújásáig senkin nem látszott, egy játékos teljesítményére nem hatott, ahogy az egész heti felkészülésünk is kifogástalan volt. A döntővel kapcsolatban, a három nap után alatt volt bennem némi hiányérzet. Szerettem volna, ha több jön ki a csapatból, akár a Radobasket, akár a Sopron ellen is. Mostanra viszont már csak a büszkeség maradt meg, hogy egyáltalán eljutottunk idáig és hogy győzelemmel sikerült lezárni a szezont.
Melyik győzelemre vagy a legbüszkébb a tavaszi hadjáratból?
Őszintén, nagyon nehéz egy meccset kiemelni, hiszen sokféleképpen tudtunk nyerni. Volt, hogy nagy különbséggel nyertünk, például itthon a Zsíros Akadémia ellen, volt, hogy szoros meccsen idegenben, mint a Törekvés elleni hosszabbításos siker, de hazai pályán is volt izgulós meccsünk a Szeged ellen. Ha mégis muszáj lenne, talán a döntő utolsó mérkőzését mondanám a Vasas kadettjei ellen. Lehet, hogy máskor sokkal lehengerlőbben játszottunk, olykor talán még kimondottan szépen is, de úgy gondolom az a meccs hűen tükrözte a karakterünket, hogy igazi csapat vagyunk. Rengeteg hibával, sok-sok rontott dobással, nem megfelelő döntésekkel, de mindent képesek voltunk kompenzálni azzal, ahogy elvesszük a levegőt az ellenféltől, a kedvüket a játéktól, és ahogy a lefújásig közösen tettük mindezt, akár a pályán, akár annak széléről.
Neked, edzőként, mit adott ez a tavasz a juniorokkal?
Fontos tapasztalatokat és fantasztikus élményeket. Azt hiszem, az utánpótlás munka nem is szólhat másról. Mindenki tanul, tapasztal, és ezek által válik többé, jobbá, miközben, ha jól végeztük a dolgunkat, legyen szó edzés vagy mérkőzés körülményekről, mindenki jól is kell, hogy érezze magát. Hiszek a rendben, a fegyelemben, de abban is, hogy a gyerekeknek térre van szükségük a tanuláshoz. Örülök, hogy számomra is új dolgokat próbálhattam ki a munkámban, amihez remek csapatom volt, hálás vagyok mindenkinek ezért a pár hónapért.
Fotók: Schwanner Róbert, Zölei Fanni
