Németh Enikőék több balszerencsés vereséget szenvedtek a végjátékban, a Törökország elleni nagy győzelem azonban továbbjutást ért a csoportkörből.
Sajátos lebonyolítása volt a pozsonyi European Team Cup universiade rendezvény kosárlabda tornájának. Azt már előzetesen lehetett tudni, hogy a két ötös csoportból négy-négy együttes továbbjut a nyolc közé, ahol egyenes kieséses szakaszra, kiesés esetén pedig helyosztókra kerül sor. Azaz akár már egyetlen győzelemmel, és némi szerencsével is be lehetett jutni a rájátszásba.
Az első napon, kedden egyetlen mérkőzést játszottak a lányok: Szlovákia 15-4-re győzött. Másnap délelőtt rögtön sikerült is kompenzálni a vereséget egy nagyon szép sikerrel: 14-6-ra bizonyultunk jobbnak Törökország együttesénél. Ezt két szorosabb találkozó követte, Szlovénia 13-9-re, Észtország pedig hosszabbítás után, 16-14-re győzte le a Nagy Krisztina vezette csapatunkat. A szlovének az utolsó fél percben, az észtek pedig egy utolsó pillanatos távoli kosárral kerekedtek felül a magyar csapaton, de a számolgatást követően a lányok bejutottak a nyolcba – köszönhetően a török csapat elleni nagyarányú győzelemnek.
Itt csütörtökön a másik csoport győztese, Bulgária várt ránk. A 9-6-os vereség ellenére nem volt okunk szégyenkezni. A Szlovákia elleni helyosztón viszont bosszankodhattunk: 20 másodperccel a vége előtt még vezettünk és támadhattunk is a meccs lezárásáért. Egy eladott labda és egy szlovák kosár, majd a „szokásos” utolsó másodperces távoli dobás megpecsételte a sorsunkat. A 7. helyért ismét az észtek következtek, és megint a legvégén kaptuk meg a vereséget jelentő „hárompontost”, amivel 11-9-re nyert a balti együttes.
Összességében nem lehetünk elégedetlenek, hiszen hasznos tapasztalatokkal és élményekkel telve érkezik haza a DKKA-s csapat. Nagy Kriszta edző honlapunknak úgy értékelt, hogy a lányoknak még szokni kell a gyorsabb, 3-3 elleni játékot, hogy kezelni tudják a nyomást. Edzőnk ugyanakkor büszke a csapatra, hiszen egy másodpercre sem adták fel, és mindent kiadtak magukból.
A tornához kapcsolódóan önkéntes munkát is kellett végezni a lányoknak – ez bekerült a legjobbak közé, így a teljes mezőny előtt is prezentálhatták a lányok az önkéntességük gyümölcsét.
Címlapfotó: European Team Cup