A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia sportigazgatója, Matus Gábor szerint a 2014-15-ös idényben több szempontból is előrelépett a fehérvári, utánpótlás nevelő műhely.
– Egy évvel ezelőtt kezdtem a munkát a DKKA-nál, előzőleg az Alba Regia SC sportigazgatójaként tevékenykedtem. Az akadémiánál tevékenységem sokrétű, gazdasági, szervezési és sportszakmai feladataim is vannak. A TAO-s feltöltések ügyintézése, a technikai vezetőkkel és az edzőkkel karöltve a különböző rendezvények pályázati anyagainak leadása, sikeres pályázat esetén azok lebonyolítása, valamint a szakágvezetőkkel a szakmai munka koordinálása is hozzám tartozik – mondja Matus Gábor.
A mögöttünk hagyott szezon kapcsán megjegyzi, az eredményességben egyértelműen látható az előrelépés, továbbá öröm, hogy vannak tehetséges, fehérvári játékosok a különböző válogatott keretekben.
– A lányok beintegrálásával sikerült a fehérvári, női kosárlabdázást is előtérbe helyezni, reményeink szerint hamarosan az akadémiánkból is kikerülnek olyan fiúk, akik rövidesen a felnőtt csapat ajtaján kopogtatnak. Komoly cél, hogy a jövőben is rendezzünk nemzetközi tornákat, ahogy idén is, valamint szeretnénk csapatainkat indítani az országhatárokon túli erőpróbákon. Minél több országos döntőt szeretnénk rendezni, szerencsére az MKOSZ és a város hathatós segítségével az infrastrukturális lehetőségeink az utóbbi időszakban jelentősen nőttek, ennek hozadékaként, olyan seregszemléket is nyugodtan lebonyolíthatunk, amelyekre korábban nem volt lehetőségünk. Ezúton szeretném megköszönni azon támogatóink segítségét, akik társasági adójukkal segítették akadémiánkat, rájuk feltétlenül számítunk a folytatásban is.