Hódmezővásárhelyen született, először úszott, majd vízilabdázott, a kosárlabdával 17 évesen, középiskolásként ismerkedett meg a fehérvári utánpótlásban lassan másfél évtizede tevékenykedő egykori válogatott center, Góbi Henrik. Az Alba Fehérvár-DKKA kötelékében jelenleg az U20-as csapatot vezeti, valamint több korosztálynak is tart egyéni képzéseket.
– Az Alföldön születettem, apukám úszóedzőként dolgozott Vásárhelyen, mondhatom, a vízben nőttem fel, a sport természetesnek számított a családunkban. Aztán – mint sok, hozzám hasonló korú, helyi fiatal -, vízilabdáztam is, a kosárlabdával viszonylag későn, 17 évesen ismerkedtem meg. Egy évvel később bemutatkoztam az NB I/B-s csapatban, feljutottunk az A-csoportba, én pedig Szolnokra igazoltam. Ezüstérmesek lettünk a Danone Honvéd mögött. Rezák László volt a csapatunk edzője, akkoriban Tóth Zoltán és Berkics László fémjelezte azt a garnitúrát. Az első évemben érthetően kevesebb lehetőséget kaptam, a második szezonban viszont már kezdőként számoltak velem. Jó csapatunk volt, érmek jutottak, de nem tudtunk nyerni bajnokságot és kupát sem. 1996-ban szerződtem az Albacomphoz, a második idény végén aranyérmet ünnepeltünk. A győzelem után kénytelen voltam váltani, Kaposváron töltöttem két esztendőt.
A korábbi center azt mondja, bár nem nyert semmit, a Belső-Somogyban töltött szezonokra jó szívvel emlékszik. Aztán visszatért Fehérvárra, a bronzkorszaknak részese volt, majd a MAFC-hoz igazolt, a műegyetemistáktól fél év elteltével Szolnokra távozott. Nem sikerült a döntőbe jutás, sőt, a bronzot is elbukták. Az Olajtól visszatért az Albához, Peresztegi Nagy Ákos, a csapat akkori vezetőedzője invitálta.
– Akkoriban sok volt a fiatal a keretben, nekik igyekeztem segíteni, 2009-ben, 38 évesen búcsúztam az aktív játéktól. Egy bajnoki címmel a hátam mögött, edzőként eredményesebb vagyok, egy bajnoki arannyal (2013) és két kupagyőzelemmel (2013, 2017) rendelkezem. Dzunic Branislav segítőjeként tevékenykedem, Blahó Barnabás kollégámmal. Én a másodedző kifejezést nem szeretem, edzőként tartom számon magam. Bane a vezetőedző, én pedig edző vagyok mellette. Talán mondanom sem kell, mennyire örültem a két héttel ezelőtt elért kupagyőzelemnek. Tavaly júniusban, hatalmas küzdelemben elbuktuk a bajnoki döntőt a Szolnokkal szemben, nagyon örülök, hogy most sikerült visszavágnunk. Nagyon remélem, az idei nyár elején ismét ott leszünk a fináléban és a mi nyakunkba kerül az aranyérem. Érdekes, bár hosszú és úgy gondolom, sikeres pályafutás volt az enyém, két évtizedet töltöttem az élvonalban, ráadásul jó csapatokban, edzőként több sikerben van részem. Ezzel együtt sem vagyok elégedetlen a játékos pályafutásommal, bár, így utólag, pár dolgot másként csinálnék. Ötvenszer szerepeltem a válogatottban, nagy meccsek részese lehettem. Világversenyre sajnos nem jutottam ki, az 1999-es Eb-n szerepelt utoljára a nemzeti együttes, amely közel húsz év után, a nyáron, Kolozsváron játszik ismét az Európa-bajnokságon. A legutóbbi szereplés során nem sok választott el attól, hogy én is szóhoz jussak, végül nem kerültem az utazó keretbe. Mondjuk nem volt könnyű dolgom, Dávid Kornél, Sitku Ernő, Orosz László, Gulyás Róbert és Czigler László volt a riválisom center poszton. Nekik szavazott bizalmat a kapitány, Mészáros Lajos. A bő keretben ott voltam, a szűkítettben már nem. Később, Zsoldos András volt a szövetségi kapitány, ő is meghívott, nála is szóhoz jutottam néhányszor. Az első, címeres mezes fellépésemre Patonay Imre kapitánysága alatt került sor.
Góbi még játékosként belekóstolt az edzősködésbe, tehát nem okozott neki gondot, hogy a játékos karrier végeztével belekezdjen a civil életbe. Pár hónapot töltött más területen, majd mellékállásúból hirtelen főállású utánpótlás edző lett a Dávid Kornél Kosársuliban, valamint vezette a Fehérvár KC NB I/B-s felnőtt együttesét a második vonalban.
– Az edzői munka mindig érdekelt, másfél évtizede, Fodor Péter volt az Albacomp edzője, amikor az aktív játék mellett már elkezdtem dolgozni a fiatalokkal, a klub serdülő C együttesével. Azóta mindig volt valamilyen csapatom. Sőt, előtte is, 1994-ben én irányítottam a Szolnoki Főiskola együttesét, ez volt az első, tréneri megbízatásom. Jelenleg az Alba Fehérvár felnőtt együttese mellett az U20-as fiú csapat vezetőedzője vagyok, tehát az első csapat közvetlen utánpótlását irányítom. Továbbá egyéni képzéseket tartok több korosztálynak. A felnőtt csapatnál is hozzám tartozik az egyéni képzés, valamint az ellenfelek feltérképezése.
A honi szövetség is bízott rá feladatot, a hivatalos titulus szerint ő 2002-ben született fiúk kiválasztásáért felelős vezetőedző. Néhány éve is volt hasonló megbízatása, akkor az 1998-ban született, legtehetségesebb hazai tinédzsereket dirigálta.
Remekül érzi magát a fehérvári felnőtt csapatnál, valamint mindig élvezte a munkát az utánpótlásban is, de nem titkolja, egyszer szeretné kipróbálni magát egy teljes szezonban vezetőedzőként, az élvonalban. Kétszer volt már beugró, mindig hirtelen távozó tréner után kellett beugrania. A 2013-14-es szezonban Marcel Tenter őszi távozása után, Székely Norbert érkezése előtt irányította az Alba Fehérvárt, majd Székely kora tavaszi lemondása után ült 12 alkalommal a kispadon. Egyetlen győzelem hiányzott, nem tudta a rájátszásban vezetni a gárdát, a 9. helyen zárták a szezont.
Két gyermeke sportol, természetesen kosaraznak. Ez nem volt mindig így, 14 éves fia, Marcell futballozni kezdett a Videotonban, tehetséges kapusnak számított, aztán áttért a kosárlabdára, természetesen a Gáz utcai utánpótlásban pattogtat. Lánya, a 17 esztendős, korosztályos válogatott kerettag, Góbi Maja Sára szintén a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémián kezdett, tavaly nyár óta Londonban tanul és kosárlabdázik. Bár még nincs végleges döntés, elképzelhető, hogy a nyáron hazatér.
– Nem volt kötelező, hogy a gyerekeim kosárlabdázzanak, maguk választották ezt a sportágat. Az fontos volt, hogy mindketten sportoljanak, ezt támogattam, és így teszek a későbbiekben is. A legfontosabb, hogy egészségesek legyenek és bármit is csinálnak, örömüket leljék a munkájukban. A lányom a korosztályában magasnak számít, a fiam nem különösebben, majd megnő. Ennyi idősen én sem számítottam magasnak, aztán hirtelen megnőttem, 206 centiméterig jutottam.
