Szinte valamennyi korosztály pályára lép szombaton és vasárnap. Serdülő és junior fiú meccseket rendezünk Székesfehérváron.
Junior fiú csapatunk folytatja hazai szériáját. Utolsó előtti rájátszás mérkőzésén még mindig van esélye a Fehér csoport első két helyének egyikén végezni, ehhez azonban a Zsíros Akadémia botlására is szükség lesz az utolsó fordulóban. Vasárnap viszont mindent meg kell tenni a Szolnok ellen, hazai pályán, hogy életben maradjanak a remények.
Gáll Dominik egy hete nem volt maradéktalanul elégedett a Beszterce legyőzése után. Az ott látott hibákat mindenképpen ki kell javítani az újabb győzelemhez. Koncentrált és agresszív játékra lesz szükség a védő és a támadó oldalon is – tette hozzá a junior fiúk edzője.
Dávid Kornél KA – Szolnoki KA
MKOSZ Edzőközpont, vasárnap 13:00
Leány junior csapatunk a vártnál talán könnyebb győzelmet aratott a régiós döntős párharc első felvonásán a Sopron ellen. Bukics Zsolt együttese szorosabb első félidő után a másodikban egy 20-0-ás sorozattal döntötte el végleg a mérkőzést, és mindössze 38 pontot kapott a 40 játékperc alatt.
Sopronban egyértelműen a párharc lezárása, és így a régiós csoport első helyének megszerzése lesz a cél, de vezetőedzőnk nehezebb mérkőzésre számít, mint a hazai volt, hiszen a Sopron a Novomatic Arénában nyilván más teljesítményt fog nyújtani. A második félidőben látottakat kell magunkkal vinni Sopronba, és akkor meglehet az újabb siker – értékelt Bukics Zsolt.
Darazsak Sportakadémia – Dávid Kornél KA
Sopron, vasárnap 15:00
Fiú kadett csapatunk szombaton Szombathelyen folytatja a rájátszást. Fehérváron februárban 67-59-re győztek Debreczeny Dávidék a zöld-fehérek ellen, azaz nem tűnik egyszerűnek a visszavágó. A Blahó-legénység 6/2-vel a 3., a Szombathely 3/4-es mutatóval az 5. helyen áll a csoportban.
Blahó Barnabás szerint a győzelem kulcsa lehet, hogy a saját agresszív, gyors stílusunkat játsszuk. Nem szabad hagyni, hogy a Vas vármegyeiek lelassítsanak bennünket. Az egész hátralévő rájátszás eredményei szempontjából kulcsfontosságú lehet, hogy a védekezést rendbe tegye a társaság. Vasárnap óriásit lehetne előrelépni egy győzelemmel – tette hozzá a szakember.
Szombathelyi Sportiskola – Dávid Kornél KA
Szombathely, szombat 12:30
Teljes fordulót rendeznek a serdülőknél. Fiú A-csapatunk hazai pályán, a Tóvárosban szerepelhet a felsőházban a Budapesti Honvéd/B, a Kiss Lenke KA és a Szolnoki KA ellen. A forduló tétje, hogy a csoport első és második helyezettje tovább küzdhet a B-döntőért.
Nagy Tamás a mérkőzések előtt elmondta: a Honvéd B-csapata egy évvel fiatalabb, így ellenük lehet keresnivaló. A Szolnok és a KLKA Dancs Gergelyékhez hasonló erősségű lehet, így ellenük nehéz, kiélezett meccsek várhatók.
A DKKA mérkőzései (Tóvárosi Általános Iskola, szombat-vasárnap):
szombat 12:45 – Dávid Kornél KA – Budapesti Honvéd/B
szombat 18:15 – Dávid Kornél KA – Szolnoki KA
vasárnap 11:00 – Kiss Lenke KA – Dávid Kornél KA
Serdülő B-csapatunk is Székesfehérváron léphet pályára a Jászberény és a TFSE ellen az alsóházban. Szigetvári Zoltán együttese a legutóbbi fordulóban legyőzte a TFSE-t, és most is erre készül, illetve a Jászberényt is szeretnék megverni. A sok beteg ugyanakkor nehezíti a felkészülést, de remélhetőleg szombatra összejön egy csapatnyi játékos.
A DKKA mérkőzései (MKOSZ Edzőközpont, szombat):
10:30 – Lehel Kosársuli – Dávid Kornél KA/B
17:00 – Dávid Kornél KA/B – TFSE
C-csapatunk vasárnap a regionális bajnokságban szintén a Tóvárosi Általános Iskolában játszhat a Dunaújvárosi Sárkányok, majd az Alba Fehérvár/B – VUKE/B győztesével vagy vesztesével.
A DKKA mérkőzései (vasárnap, Tóvárosi Általános Iskola):
13:00 – Dávid Kornél KA/C – Dunaújvárosi Sárkányok
17:00 – vereség esetén
19:00 – győzelem esetén
Megkezdi főtáblás szereplését leány serdülő csapatunk. A lányok emlékezetes székesfehérvári selejtezőn harcolták ki a legjobb tizenhat közé kerülést, ahonnan már nem is eshetnek ki a szezon végéig. Hogy innen hova tudnak helyezkedni, azt a következő három forduló fogja megmondani.
Elsőként Szekszárdra utazik a csapat, szombaton egy, vasárnap két mérkőzés vár Boda István csapatára. A lányok edzője elmondta: nehéz mérkőzések várnak rájuk, hiszen egyrészt betegség miatt több játékost nélkülöznie kell a hétvégén, másrészt csupa-csupa magasabban rangsorolt csapat jön szembe. A cél, hogy felszabadultan, jó mérkőzéseket játsszanak az első fordulóban.
A DKKA mérkőzései (szombat-vasárnap, Szekszárd):
szombat 10:30 – Török Flóris-Törekvés SE – Dávid Kornél KA
vasárnap 11:15 – BEAC Újbuda – Dávid Kornél KA
vasárnap 15:00 – Dávid Kornél KA – TARR KSC Szekszárd
A helyosztókkal zárul az idei Kiváló Kölykök Kupája. Tóth Péter és Maár Benedek Alligátorai a NYIKSE ellen kezdenek vasárnap Jászberényben, majd a Szedeák – Lehel Kosársuli párharcból kapnak ellenfelet. Az 5-8. hely a tét a hétvégén.
A DKKA mérkőzései (vasárnap, Jászberény):
12:45 – NYIKSE – DKKA Alligators
14:30 – vereség esetén
16:15 – győzelem esetén
Fordulót rendeznek a Gyermek Bajnokság alsóházában is. A 7. körben az A-csoportban a Cougars Marcaliba, a C-csoportban a Bulls Balatonkenesére utazik.
A-csoport (vasárnap, Marcali):
14:30 – VUKE Oroszlánok – DKKA Cougars
16:00 – DKKA Cougars – Marcali Szürkefarkasok
C-csoport (szombat, Balatonkenese):
10:30 – DKKA Bulls – Pákozdi Kócsagok
12:00 – Fűzfői Farkasok – DKKA Bulls